Coriolanus (vagy Coriolanus Marcius), római patrícius család fia, bátorságával már ifjúként kitűnt, a volszk Corioli város elfoglalása ugyanis jórészt neki tulajdonítható s megszerezte számára a C. melléknevet, különben minden jutalmat visszautasított. A legbüszkébb patríciusok egyike lévén, a néppel szemben merevsége nem ismert tekintetet. A Kr. e. 491. Rómába fellépett éhínséget arra akarta felhasználni, hogy a néptől elvegye képviseletét, a tribunusokat. Ezek azonban a népgyűlés előtt bevádolták s az elitélte. A bosszúvágy Róma ellenségeinek, a volszkusok táborába, Antiumba hajtotta, azzal a gondolattal, hogy ezek segélyével a plebejusokat megfenyíti. A volszkusok vezére, Attius Tullius szívesen fogadta s ketten Róma ellen vezették a volszk sereget. Útjuk közben könyörtelenül elpusztították a plebejusok birtokait, míg a patríciusokéi bántatlanul maradtak. A nép emiatt a patríciusokat azzal gyanúsította, hogy Coriolanus szövetségesei és jóllehet a volszk sereg már Róma kapui előtt ütött tábort, vonakodott fegyvert fogni, ellenkezőleg, mindenáron békét akart. A nép elégedetlensége annyira fokozódott, hogy a szenátus végül kénytelen volt Coriolanusszal alkudozásba bocsátkozni. A szenátorok küldöttsége azonban éppúgy, mint a papoké eredménytelenül tért vissza, Coriolanus ugyanis a béke feltételéül azt tűzte ki, hogy Róma a volszkoktól elvett területeket visszaadja. Végre a római nők, élükön Coriolanus anyja, Veturia és felesége, Volumnia, mentek el a táborba. Az anyai kérés megtörte a dacos fiút, aki e szavakkal: „Rómát megmentetted anyám, de elvesztetted fiadat”, adta meg a jelet a visszavonulásra. Az egyik hír szerint Tullius felbujtására agyonverték, a másik tudósítás szerint számkivetésben ugyan, de igen magas kort ért meg.