Irinyi János (Nagyléta, 1817. május 17. – Vértes, 1895. december 17.) magyar vegyész, a zajtalan és robbanásmentes gyufa és a számológép feltalálója.

Nagyváradon, majd Debrecenben tanult, kémiai ismereteit a bécsi Politechnikumban szerezte. Egyik professzorának (Meissner Pálnak) sikertelen kísérlete kapcsán jött rá a nem robbanó, zajtalan gyufa megoldásának gondolatára. Hosszú kísérletsorozat után, 1836-ban szabadalmaztatta a zajtalan és robbanásmentes gyufát (a gyufa fejében a foszfort nem káliumkloráttal, hanem ólom-dioxiddal keverte). Találmányát eladta egy Rómer István nevű gyufagyárosnak, a kapott összegből külföldre ment tanulmányútra, s ebből fedezte későbbi berlini egyetemi, majd hoffenheimi gazdasági akadémiai tanulmányait.

Berlinben, 1838-ban (21 évesen) könyvet írt a kémia elméletéről, amelyben különösen a savakkal foglalkozott. Értekezett a szikes talajok javításáról is. A magyar szódás szikesek gipsszel történő javítását először Irinyi javasolta.

Ugyancsak ő alapította az első magyar gyufagyárat (gyújtófák gyára) 1839-ben Pesten.

Az 1848-49-es szabadságharcban jelentős politikai szerepet játszott, Kossuth őt bízta meg az ágyúöntés és puskaporgyártás irányításával, és az állami gyárak felügyeletével. Őrnagyként a nagyváradi lőporgyár vezetője volt. A szabadságharc bukása után börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után visszavonult a politikai élettől, tudományos munkásságának élt. A mai köztudatban csak a gyufával kapcsolatos tevékenysége ismert, pedig az új szemléletű kémia egyik legelső hazai terjesztője volt, valamint jelentős szerepet játszott a magyar kémiai szaknyelv kialakításában.

Mezőgazdasági kísérletei anyagilag tönkretették, s könyvelői állást kellett vállalnia, majd a debreceni István malom igazgatója lett.