A bognár (kerekes vagy kerékgyártó) szekerek kisipari készítésével foglalkozó kézműves. A szakma legrégebbi írott emléke a Kerekes családnév 1360-ból, majd a Kerékgyártó családnév 1426-ból. A szekerekkel kapcsolatos korabeli szakkifejezések alapján valószínű, hogy a honfoglalás idején már voltak magyar kerékgyártók.
A 15.század elején megjelenő bognár mesterségnév az azonos jelentésű bajor-osztrák wagner-ből származik. A szakmát ekkor érő német hatás a szerszámelnevezésekben is kimutatható.

A bognár szerszámai: fejszék, fúrók, vésők, fűrészek, vonószék, eszterga, gyaluk, körzők stb. A kocsi kifejlesztése a Kocs községbeli magyar bognármesterekhez köthető. A kocsi, hintó készítésében a bognár mellett kovács és szatler is részt vett. A Székelyföldön a keréknek való fát teknőben forrázták, majd kemencében melegítették. A kerékfalakat természetes görbületű, ún. horgas bükk- vagy szilfából, sablon után faragták, ezután kerékfal-kihajtó padban formálták. A kerékszéken kifúrták a küllők helyét és összeillesztették a kereket. A kerékagy külön esztergán készült. A Hont, Nógrád, Heves megyei paraszti faragók alföldi és dunántúli uradalmakba szegődtek éves vagy hónapos munkára kerékgyártónak vagy faragóbéresnek.