A méltán híres, mondhatni világklasszis Szusza Ferenc sokak szerint annak is köszönhette egészen kivételes rugótechnikáját, mellyel sok kapus életét megkeserítette, hogy aránytalanul kicsi volt a lábfeje.

Szusza Ferenc (Budapest, 1923. december 1. – Budapest, 2006. augusztus 1.) magyar válogatott labdarúgó, minden idők egyik leggólerősebb csatára, az Újpesti Dózsa játékosa, a Szusza Ferenc Stadion névadója.

Az Újpest FC, az UTE és a Budapesti Dózsa belsőcsatára, 1942 és 1956 között 24 válogatott mérkőzésen játszott és 18 gólt szerzett. – "Ferikét" nagy játékintelligenciája, technikai és taktikai képzettsége, óriási lövőereje – mindkét lábbal – és gólképessége a legjobb magyar csatárok közé emelte. A fizikailag is kitűnő felépítésű újpesti labdarúgónak csupán a gyorsasága és fejjátéka ellen lehetett némi kifogást emelni. A kombinatív játékhoz kitűnő érzékkel rendelkezett. Társait tervszerűen foglalkoztatta. Pályafutásának második felében, amikor már elegendő tapasztalatra tett szert, az egész támadósor játékát mesterien irányította. A belsőhármas mindegyik helyén magas színvonalú teljesítményt nyújtott. Legtöbbször jobbösszekötőben szerepelt. 1949 júliusában, a lengyelek elleni mérkőzés előtt, Debrecenben súlyos sérülést szenvedett, amely évekre visszavetette. Nagyon nehezen talált ismét magára. Sérülését követően a válogatott csapatban még további négy alkalommal kapott helyet. Nagy népszerűségét sportszerű magatartása és szerénysége is növelte. Legkiemelkedőbb játékát 1947. szeptember 14-én, az Ausztria elleni találkozón (3:4) mutatta. Arról igazán nem tehetett, hogy három pompás gólja sem bizonyult elegendőnek a vereség elkerüléséhez. Edzőként is eredményesen működött. A Győri Vasas ETO csapata az ő szakmai irányításával érte el feltűnő hazai és nemzetközi sikereit.