Georges Simenon: Maigret

Jules Maigret leginkább abban különbözik a többi sztárdetektívtől, hogy megvesztegethetetlen állami hivatalnok, a párizsi Bűnügyi Rendőrség főfelügyelője, az igazság megszállott és elhivatott kutatója.

Richard-Lenoir körúti lakása mellett a Bűnügyi Rendőrség a második otthona. Nincsenek tudományos módszerei, ő csak megfigyel, szimatol, azonosul, átitatódik. Eszköze nem a logika, hanem az empátia. Legtöbbször csak beszélget, sétál, felhajt egy-két pohárral, a rejtély pedig szép lassan megoldódik. Egykettőre birtokába jut minden információnak, hiszen nyomozásait rátermett apparátus segíti. Emberei szétszóródnak az egész városban, éjjel-nappal folynak a kihallgatások.

A kérlelhetetlen főfelügyelő ugyanakkor született kispolgár. Gyarlóságai teszik szerethetővé és emberivé. Megviseli az időjárás változékonysága, gyakorlatilag bárhol el tud aludni, klausztrofóbiája van és nehezére esik a sok lépcsőmászás. Az íróasztalán mindig nagy a rendetlenség, gyakran otthon felejti a tárcáját. Nem valami jártas a zárak feltörésében, és sosem tanul meg autót vezetni, mert attól fél, hogy cikázó gondolatai zavarnák a koncentrálásban. Leginkább taxival jár, de kifejezetten szeret buszozni is. Munkája néha vidékre szólítja, kedveli ezeket a kis kiruccanásokat, a tengerparti falvak és városkák a gyermekkorára emlékeztetik. Sokat olvas. Átnéz minden frissen megjelent pszichológiai tanulmányt, de nem hisz a tudományban. Alexander Dumas a kedvenc írója. Pihenésképp westernt néz a tévében, a bűnügyi filmeket ki nem állhatja.

Két nagy szenvedélye van: a pipája és a gasztronómia. Az ételekből és italokból, melyeket Párizs és a világ legkülönfélébb éttermeiben, bisztróiban, sörözőiben és Madame Maigret ebédlőjében elfogyaszt, többoldalas étlapot lehetne összeállítani. Híres a humanizmusáról, mindig az ember érdekli, hogy mi juttat el valakit az ölésig. Sokat idézett mondása szerint: „A pillanatot megelőzően, hogy embert ölt, úgy viselkedett, mint bárki más. Nincs talán ezernyi lehetséges gyilkos Párizsban?"