Paracelsus a svájci Einsiedeln-ben született. Édesapja sváb orvos, kémikus, aki a környező bányák és ipari üzemek munkásainak doktora, édesanyja svájci származású volt. Ausztriában nevelkedett, középfokú tanulmányait Villachban végezte. 1510-ben, 17 évesen befejezte hároméves orvosi tanulmányait a Bécsi Egyetemen, majd pedig számos európai egyetemen megfordult. Feltételezések szerint doktori címét a Ferrara Egyetemén szerezte meg 1516-ban.

Katonaorvosként Spanyolországtól Svédországig bejárta szinte egész Európát, többek között járt Magyarországon is. Ezután beutazta Egyiptomot, Arábiát, a Szentföldet és Konstantinápolyt, ahol alkimistáktól, bábáktól, fürdőmesterektől, javasasszonyoktól tanult.

Nemcsak a fizikailag érzékelhető tünetek és kórok érdekelték, hanem a teljes ember, minden lelki és szellemi indíttatásával együtt. Elutasította a sebek kezelésének akkoriban szokásos módszereit: a forró olajjal való kiégetést, illetve a gangrénás végtag amputálását. Paracelsus szentül hitt abban a "képtelenségben", hogy a sebek maguktól begyógyulnak ha megfelelően kitisztítják és megóvják őket a fertőzéstől. Abban is különbözött kortársaitól, hogy maga készítette orvosságait. Az orvostudományt tekintette alaptudománynak és új módszereiben a tapasztalat jelentőségére hívta fel a figyelmet.

Sokan csodadoktornak tartották, mivel számos reménytelennek tűnő beteget sikerült meggyógyítania. Ő azonban nem képzelte magát varázslónak és lenézte mindazokat akik ekként tekintettek rá. Gyakorlati szemléletű természettudós volt, aki a korabeli európai orvostudomány ismereteinek nagy részét alkalmazta.