Louis Daniel Armstrong néven 1901. augusztus 4-én született New Orleansban. Szülővárosa szegénynegyedében nőtt fel édesanyjával és húgával. Hagyományos értelemben vett iskolába keveset járt, az utcán nevelkedett, és hamar megtanulta, hogyan kell elképzeléseit érvényesítve pénzhez jutni. Gyerekként egy kisegyüttessel énekelt, majd a színes bőrű gyerekek javítóintézetébe került egy 1912-es „balhéja” miatt. Az intézetben tanult meg kornettezni és ütőhangszereken játszani, s itt az akkoriban dzsessznek nevezett muzsikától eltérő zenei hagyományt tapasztalt meg: a díszítések és a személyes előadásmód volt az, amit az intézet utáni időszakban többletként tudott hozzátenni az akkori New Orleans-i dzsesszmuzsikához. Csodagyereknek számított. 1932-ben és 1933-ban Európában turnézott, és tomboló sikert aratott. Az idő múlásával Louis Armstrong arcizmai már lazultak, ezért nem tudta azt produkálni hangszerével, mint korábban, így egyre inkább áttért az éneklésre, hiszen abban is kivételesen tehetséges volt. Egyedi előadásmódjában számtalan dal vált slágerré pl.What a Wonderful World, mely 1968-ban a brit slágerlista élére került. 1971. július 6-án New York-i otthonában, álmában érte a halál. |