Fejük hosszas, némileg a kígyókéhoz hasonló; egészben is karcsúbbak, mint többi rokonaik. Nyelvük bőrtokba rejtett s nagyon messzire kinyujtható, kéthegyű. Fogaik állkapocscsatornáik belső feléhez nőttek, nagyok, kúpalakúak, egymástól meglehetősen távolállók. Szárnycsontfogaik nincsenek. Combpórusok hiányoznak.

A varánuszoknak mintegy 33 faját ismerjük; a föld keleti felét lakják, nevezetesen Afrikát, Dél-Ázsiát, Ausztráliát és Oceániát. Néhány faj tökéletes szárazföldi, sőt sivatagi állat; némelyek nappal, mások inkább alkonyatkor vagy éppen éjszaka vadásznak. Vannak azonban vizek közelében vagy mocsaras vidéken élő varánuszok is; ezek veszedelem esetén a vízben keresnek menedéket. Valamennyi felette mozgékony állat, s szilárd talajon oly gyorsan futnak, hogy nemcsak egyetlen emlős, de még madár se tudja őket utolérni. Kitünően kúsznak, a vízben pedig ügyesen és kitartóan úsznak és buknak. Természetükben s egész mivoltukban határozottan gyíkokra, nem pedig krokodílusokra emlékeztetnek, azonban nagyságuknak és erejüknek megfelelően bátrabbak, harciasabbak és ragadozóbb természetűek, mint kisebb rokonaik. Az embertől, amíg csak lehet, menekülnek, de ha sarokba szorítják őket, habozás nélkül felveszik a harcot, lábaik és farkuk segítségével magasra felszöknek s vakmerően nekiugranak a támadó arcának és kezeinek. Nagyobb példányok nagyon komolyan veendő ellenfelek.

Táplálékuk a legkülönfélébb állatok. A nílusi varánuszt a krokodílus legveszedelmesebb ellenségének tartották; annyi mindenesetre elhihető, hogyha szerét ejtheti, nemcsak a krokodílustojást, hanem a fiatal krokodílust is felfalja. A szárazföldön élő fajok egerekre, apró madarakra, kisebb gyíkokra, kígyókra, békákra stb. vadásznak. A lakosság gyűlöli őket, mert a baromfiállományt is veszélyeztetik.

Szaporodásukról aránylag keveset tudunk. Legrészletesebben a sivatagi varánusz szaporodását ismerjük; erről alább emlékezünk meg.

Az ember szemszögéből nem kicsinylendő fontosságúak a varánuszok. Mint a házi szárnyasok ellenségei – kártékonyak. Viszont azonban a borjúhúsra emlékeztető kitünő húsukkal s felette ízes tojásaikkal hasznot jelentenek. Burma piacain a varánusz tojásait drágábban árulják, mint a tyúktojást; s valóban teljes joggal tartják csemegének, mert pompás ízűek. A madártojástól csak annyiban különböznek, hogy a fehérjéjük főzve sem keményedik meg. Pikkelyes bőréből különféle dísztárgyakat készítenek.

Öreg varánuszokat fogságban nem ajánlatos tartani, mert fölötte vadak. De viszont azok közé a csekélyszámú hüllők közé tartoznak, amelyek ápolójukat meg tudják a többi embertől különböztetni.