A guillotine-ként is ismert nyaktiló a francia forradalom jelképévé vált lefejező gépezet. Névadója egy francia orvos, Joseph Ignace Guillotin. Bár nem az ő nevéhez kötődik az első guillotine megalkotása, viszont ő volt az, aki a francia nemzetgyűlésben javasolta, hogy a halálra ítélt embereket az addigi módszerekhez képest kevésbé fájdalmas eszközzel, nyaktilóval végezzék ki. Addig az időpontig a szegényeket akasztották, a nemeseket pedig karddal fejezték le. A franciák körében eredetileg „Louisette”, „Petite-Louison” volt a neve, a „guillotine” elnevezés később terjedt el. A nemzetgyűlés 1792-ben fogadta el ezt a javaslatot és törvényben rögzítette használatát. A guillotine szerkezete egyszerű. Két függőleges oszlopból állt, melyek által vezetve egy élesre fent súlyos kés vagy bárd felhúzható és lebocsátható volt. Az elítéltet egy deszkára fektették és erősen megkötötték, fejét pedig egy kis bevágásba szorították, úgy hogy a leeső bárd az elítélt nyakát egyszerre és biztosan kettévágja. 1977. szeptember 10-én végeztek ki utoljára halálraítéltet guillotine-nal Franciaországban. Marseille-ben a barátnőjét megkínzó és meggyilkoló tunéziai bevándorlót, Hamida Djandoubit végezték ki. A halálbüntetést, melyet a francia törvények szerint a guillotine segítségével vagy agyonlövéssel hajthattak végre, François Mitterand elnöksége alatt, 1981-ben törölték el. |