2007-ben Kimi Räikkönen a Ferrarihoz szerződött. Ausztráliában, első futamán, rögtön sikerült megszereznie az első rajtkockát, majd a versenyen megfutotta a leggyorsabb kört, és végül a dobogó legfelső fokára is ő állhatott fel, megelőzve a McLaren két versenyzőjét. Nigel Mansell 1989-es ferraris debütálása óta Räikkönennek sikerült először, hogy győzelemmel mutatkozzon be a Scuderiánál. A második futamra, a Maláj Nagydíjra kiegyenlítődtek az erőviszonyok a Ferrari és legnagyobb riválisa, a McLaren között. Räikkönen a harmadikról a negyedik helyre esett vissza, majd Massa kicsúszása után 3. lett. Bahreinben ismét harmadiknak futott be Hamilton mögött, ám ezúttal csapattársa nyert. Ekkor hármas holtverseny alakult ki a világbajnokságban Räikkönen, Alonso és Hamilton között. Barcelonában a felfüggesztés meghibásodása miatt kiesett, csapattársa ezt a futamot is megnyerte. Monacóban, az időmérőn nekiment a szalagkorlátnak és eltört a Ferrari első felfüggesztése. Az irányíthatatlan Ferrarival szinte pontosan leutánozta Michael Schumacher egy évvel azelőtti, nagy vihart kavart, "leparkolását". Nehezen begurult a boxba, de autóját már nem lehetett rendbehozni az időmérő további részére. Mért idő nélkül a 15. helyről rajtolt, és végül körhátrányban az utolsó pontszerző helyen futott be, nyolcadikként. A kaotikus Kanadai Nagydíjon Hamilton a verseny elejétől a végéig vezetett, Räikkönen végül csak az ötödik lett. A következő futam Indianapolisban zajlott. A világbajnokság állásának megfelelő sorrend alakult ki a rajtrácson: Hamilton-Alonso-Massa-Räikkönen, majd ugyan ebben a sorrendben is futottak be. A két McLaren még mindig fölényben volt, de előnyük Indianapolisban már "csak" 10 másodperc volt a Ferrarikal szemben. Mire kritikusai leírták volna a finn versenyzőt, Franciaországban futamot, majd Silverstone-ban is nyert, ezzel újra világbajnoki esélyesként emlegették. A kaotikus Európai Nagydíjon, ahol kétszer is heves esőzés lassította a versenyt, Kimi motorhiba miatt feladni kényszerült a futamot. Magyarországon Räikkönen a második lett Hamilton mögött, míg Massa nem szerzett pontot. A Török Nagydíjon a Ferrari második kettős győzelmét aratta az évben, ezúttal Massa-Räikkönen sorrendben. Alonso 20 másodperces hátránnyal harmadik lett. Massa ismét egy ponttal Räikkönen elé került a pontversenyben. Az Olasz Nagydíjon a McLarenek 20 másodpercet vertek a harmadik helyen célba érő ferraris Räikkönenre, a Scuderia hazai pályájának számító Monzában. Massa kiesett és elvesztette érdemi esélyét arra, hogy világbajnok legyen az évben. A Belga Nagydíjat Räikkönen sorozatban harmadszor megnyerte, életben tartva ezzel esélyét a világbajnoki címre. Mögötte csapattársa futott be másodiknak. Az FIA, bár először nem büntette meg a McLarent, a Ferrari fellebbezése után kizárta a wokingi csapatot a konstruktőr-világbajnokságból. A versenyzőket nem büntették meg. A Japán Nagydíjnak otthont adó Fudzsiban esős időben zajlott a verseny. A Safety Car mögött indult el és haladt a mezőny 19 körig. A Ferrarik nem kapták meg időben a versenybírók azon döntését, miszerint kötelező az extrém esőgumik használata a futamon, így intermediate gumikon hajtottak pályára. Ezeket azonban le kellett cserélniük, így a mezőny végére estek vissza. Alonso a futamon egy vízátfolyáson megcsúszva falnak ütközött. Hamilton végig uralta az esős versenyt és nyert. Kovalainen második, Räikkönen a harmadik lett. A Japán Nagydíj után Hamilton 107 ponttal az élen állt, utána következett Alonso 95 ponttal, majd Räikkönen 90-nel, míg Massa 80 ponttal a negyedik volt. Hamilton vezetett a Kínai Nagydíjon, amikor elhasználódott hátsó kerekei miatt lelassult, Räikkönen elment mellette. Ezután a boxba hajtott, de a boxutca bejáratánál kicsúszott és a kavicságyban ragadt. Räikkönen nyert, Alonso pedig második lett: a spanyol versenyző 4 pontra megközelítette Hamiltont, míg Räikkönen hátránya hét pontra csökkent. A Brazil Nagydíj Massa hazai versenye volt, de a brazil a világbajnoki címre már esélytelen volt, így már a verseny előtt is azt nyilatkozta, kész átadni esetleges első helyét csapattársának, és egyáltalán bármiben segíteni őt, ha ezen múlna a viágbajnokság sorsa. A Massa-Hamilton-Räikkönen-Alonso rajtfelálásban a Ferrarik voltak a tisztább íven, és mialatt Massa Hamilton elé hajtva kicsit visszafogta az angol versenyzőt, Räikkönen feljött a második helyre, csapattársa mögé. Rögtön utána Alonso is elment Hamilton mellett, ezzel feljött a harmadik helyre. Hamilton hamar megpróbálta visszaelőzni csapattársát, ám a pálya poros ívéről kicsúszott, és visszaesett a nyolcadik helyre. A 3. Alonsónak esélye sem volt megelőzni a Ferrarikat, így ő biztosan lecsúszott a világbajnoki címről. Hamilton a hetedik körben hirtelen lelassult, az egész mezőny elment mellette, és amikor az autó újra erőre kapott, a 18. helyen állt. A Ferrari takitikájával és Massa lelassulásával Raikkönen második boxkiállása után az első helyre jött vissza. A finn végül megnyerte a versenyt, csapattársa a második, Alonso a harmadik, Hamilton a hetedik helyen végzett: így Räikkönen 110 ponttal, vetélytársait 1 ponttal megelőzve megnyerte a 2007. évi Formula-1-es világbajnokságot. Hamilton és Alonso 109-109 ponttal mögötte végeztek: Hamilton jobb helyezései miatt második, Alonso harmadik lett. |