A Ferrari pilótája, Kimi Räikkönen nyerte meg 2007-es egyéni világbajnoki címet - 2007. október 21-én, miután Lewis Hamilton csupán két pontot szerzett, ő pedig győzött a Brazil Nagydíjon. Räikkönen 2001-ben kezdte Forma-1-es pályafutását a Sauber csapatnál az Ausztrál Nagydíjon, ahol élete első futamán pontot is szerzett. A finn egy évig versenyzett a svájci csapatnál, ezután rögtön élcsapatnál, a McLarennél folytathatta.
A mclarenes évek alatt Kimi kilenc futamgyőzelmet szerzett, egyértelműen a legjobb pilóták közé emelkedett. A finn 2003-ban és 2005-ben is világbajnoki esélyes volt, de a wokingiak autójának megbízhatatlansága miatt mindkétszer alulmaradt, először Michael Schumacherrel, majd Fernando Alonsóval szemben.
Räikkönen 2007-ben szerződött a Ferrarihoz a tavaly visszavonult Michael Schumacher helyére. Az idény első futamát meg is nyerte, azonban egészen a Francia Nagydíjig "gyengélkedett", a két élcsapat négy versenyzője közül ő tűnt a legesélytelenebbnek. Ezután azonban a Ferrari versenyzője összesen mindenkinél több, hat futamot nyert meg idén, és bár a pontversenyben csak a harmadik helyen állt a mai verseny előtt végül a szerencse megjutalmazta az egész éves teljesítményéért.
Räikkönen hétéves pályafutása alatt 121 versenyen 456 pontot, 25 leggyorsabb kört, 14 pole pozíciót, és 15 futamgyőzelmet szerzett. |