Az 1945-ben bekövetkezett rendszerváltás után mindegyik jelentősebb párt saját filmgyártó céget alapított, és a saját ideológiájának leginkább megfelelő filmet forgattatott le. A MAFIRT a kommunisták cége volt, s ők gyártatták le a Valahol Európábant Radványival.
A stábban a korszak szinte valamennyi nagy neve ott volt, sőt, a következő generáció legjelentősebb tagjai is mind ott segédkeztek.
A gyermek főszereplőket árvaházakból válogatták ki. A főszereplő Kuksira azonban sokáig nem akadtak rá, mígnem egyszer felfigyeltek a Filmgyár takarítónőjének kisfiára, Horváth Lacira, ő lett Kuksi. A gyerekek szinte önmagukat adták a filmben: a való életben is igazi csínytevők voltak (almát loptak, lerészegedtek a forgatás egyik napján, tintát öntöttek az egyik templom szenteltvíz-tartójába, stb.). A Valahol Európában forgatása után ugyanezekkel a gyerekekkel forgatta Makk Károly is első filmjét, az Úttörők munkacímű Kék nyakkendős csillagok című művet, melyet azonban azonnal be is tiltottak. A film gyerekszereplőinek zöme a Gaudiopolisból, az Örömvárosból került ki. Egybehangzó vélemények szerint a miniállam léte inspirációja is volt az alkotásnak.
A film forgalmazására a kommunista pártnak már nem volt pénze, ezért az összes forgalmazási jog Radványit illette, aki egy csapásra világhírűvé vált, s bejárta az egész Földet a filmjével.
A film bekerült a 2000-ben megválasztott legjobb 12 magyar film közé (Budapesti tizenkettő).