A Győri Balett a Magyar Állami Balettintézet végzős növendékei által alapított együttes 1979-ben, az új győri színházépületben kezdte meg pályafutását, Markó Iván vezetésével. A Győri Balett a városban és a régióban hamar népszerûvé vált, a hazai közönség meghódítása után rövid idő alatt nemzetközi sikereket ért el. Az évadonkénti két gyõri bemutató mellett több ősbemutatót tartott Budapesten, Bécsben, Athénban, Párizsban. Fellépett a Milanoi Scalaban, a Bayreuth-i Ünnepi Játékokon, a Szöuli Olimpián. Turnézott Ausztriában, Németországban, Amerikában, Japánban, Olaszországban, Angliában, Kínában, Indiában, Oroszországban. Több alkalommal szerepelt cseh, román, szlovák városok színpadain, balettjeit láthatta a dán és izraeli közönség is. 1983-ban a Baltimore-i Világ Színházi Fesztiválon a bemutatott 27 produkció közül a Győri Balett nyerte el a kritikusok díját. 1991-ben az alapító igazgató távozásakor az együttes vezetőjévé Kiss Jánost, a társulat alapító tagját választották. Irányításával új korszak kezdõdött az együttes életében: a táncszínházi hagyományokat megtartva, a megszokott magas mûvészi-szakmai követelményeket folytatva az új bemutatók alkotói köre kiszélesedett, az előadott művek témája sokszínűbb, stílusa változatosabb lett |