François Villon (ejtsd: vijon vagy vilon), eredeti nevén: François de Moncorbier (Párizs, 1431. vagy 1432. – eltűnt 1463-ban), a középkor végének, a reneszánsz virágkorának világszerte legismertebb, legnépszerűbb és legszubjektívebb francia költője. A lírai költészet formai elemeit felhasználó, de témaválasztásában inkább a dolgok fonákját bemutató balladái és zsargonban írt versei hűen tükrözik magát a kort, a művelt költő hányatott, bűnös életét, mély vallásosságát. A későbbi romantikus szerzők benne látták az "elátkozott költők" előfutárát.

1431. április 8-án Párizsban valószínűleg Guillaume Villon, a Szent Benedek templom káplánja és egy egyszerű írástudatlan asszony közti törvénytelen kapcsolatból született François Villon, a középkori francia költészet kiemelkedő alakja.

Az édesanya a gyermeket éveken át egyedül nevelte, majd amikor a fiú hét esztendős lett, a jómódban és köztiszteletben álló apa magához vette. A jogtanárként is ismert Guillaume maga tanította meg fiát az olvasásra és a betűvetés tudományára.

Villon tizenkét esztendős volt, amikor beiratkozott az egyetemre, ahol hét éven át tanult számtant, mértant, asztronómiát, zenét, grammatikát, retorikát, valamint dialektikát, majd még három év eltelte után, 1452-ben magiszteri oklevelet szerzett. Villonnak a megszerzett papírral lehetősége nyílt volna a jogi karon vagy a teológián továbbképeznie magát, a léha életforma azonban sokkal jobban vonzotta. „Tanultam volna, ó Egek, Ifjúságom bolond korában, Ízlett volna a becsület, Volna most házam, puha ágyam! De én? Az iskola megett Csavarogtam, bitang fiú...”- olvashatjuk évekkel később íródott sorait a Nagy Testamentumban.

A továbbtanulás helyett kocsmázással és rosszéletű barátaival töltötte ideje nagy részét, miközben egyre lejjebb süllyedt. Nem csak tivornyázott, garázdálkodott, hanem betörésekből élt, és 1455 nyarán önvédelemből ugyan, de egy részeg papot is meggyilkolt. Villon ekkor Párizs elhagyására kényszerült, majd egy év múlva kegyelmet kapott.

Később ismét elkezdte az egyetemet, a régi barátok azonban újból megjelentek, és Villon visszazuhant a fertőbe. Hiába kapott többször is kegyelmet és újabb és újabb lehetőségeket, valójában mindvégig bűnöző életformát folytatott.

A többszörösen visszaeső, a halálos ítélet végrehajtásától kétszer is megmenekült Villont végül 1463-ban végleg kitiltották Párizsból. A Kis és a Nagy Testamentum szerzőjének, a francia középkori irodalom egyik legjelentősebb alakjának további életéről ezt követően nincsenek adataink.