A repülő szárnya felett – annak profilja miatt – nagyobb sebességgel áramlik a levegő, mint a szárny alatt, azaz felette kisebb a levegő nyomása, mint alatta. Ez ad egy eredő erőt, az un. Dinamikai felhajtóerőt felfele.

A repülőgép szárnya két részre választja a levegő áramlását. Az egyik rész a szárny felső, a másik a szárny alsó felén halad, majd a kilépő él után egyesül. A szárny felső felén nagyobb sebességre gyorsul az áramlás, mint az alsó ív mentén, mert felül sűrűbbek az áramlási vonalak, mint alul. A sebesség növekedése nyomáscsökkenéssel jár együtt, és mivel a szárny felső részén nagyobb a nyomáscsökkenés, mint az alsó részen, a nyomáscsökkenések különbségeiből a szárny teljes felülete mentén eloszló erőhatások származnak. Ezen erőhatások eredője az aerodinamikai felhajtóerő. Ez az erőhatás teszi lehetővé, hogy a vitorlázó repülőgép vagy a sárkányrepülő úgy mozogjon, mintha egy kis hajlásszögű lejtő mentén lefelé csúszna, és ez az erőhatás emeli ki a szárnyashajó úszótestét is a vízfelszin fölé.