Kodály-módszer: a 20. századi magyar zenei nevelés alapja, →Kodály Zoltán írásban és szóban adott útmutatásai, ének- és hangszeres gyakorlatainak összessége. - Célja: a magyar zenekultúra. „Eszközök: a zenei írás-olvasás általánossá tétele az iskolán keresztül. Egyben a magyar zenei szemlélet öntudatra ébresztése a művészi nevelésben csakúgy, mint a közönségnevelésben. A magyar zenei közízlés felemelése, folyamatos haladás a jobb és magyarabb felé. A világirodalom remekeinek közkinccsé tétele, eljuttatása minden rendű és rangú emberhez. Mindezek összessége termi meg a távol jövőben felénk derengő magyar zenekultúrát.” (Visszatekintés) - Amikor a 20. sz. második évtizedében a zeneszerző Kodály először került kapcsolatba a gyermekkarral, akkor fordult érdeklődése a gyermekkari repertoár, majd az isk. énektanítás felé, s lett ez a terület egy életre legnagyobb gondja. Ha ma a teljes magyar zenei nevelésre azt mondhatjuk, hogy alapja a „Kodály-módszer”, akkor ezt elsősorban Kodálynak írásban és szóban adott útmutatásaira, valamint az általa írt gyakorlatokra értjük. A kodályi elvek egyik fő vonása, hogy minden gyermekre, minden zenét tanulóra egyaránt vonatkoznak, tekintet nélkül arra, hogy a fővárosban v. egy tanyai isk-ban tanulnak-e, szüleiknek megvan-e a módja a zenetaníttatásra v. sem, vannak-e vele született zenei adottságai v. nincsenek, amatőrök lesznek-e v. zenészek stb. Másik fő vonása az egységesség, vagyis mindenütt nagyjából azonos módszeres felépítés és tananyag alapján tanítják olyan tanárok, kiknek képzésére hasonlóan általában az egység vonásai jellemzőek. Ha ehhez még hozzáfűzzük, hogy Kodály első inspirációjától számítva már 8 évtized telt el, a széleskörű gyakorlati megvalósításnak pedig hatodik évtizedében vagyunk, akkor a nemzedékek átformálódása világosan látható. - „Húsz év alatt (írja Kodály 1925: A magyar népzene című cikkében), mióta a gyűjtőmunka folyik, sokat kellett hallanunk annak hiábavalóságáról. Egy idősebb jóakarónk azon zsörtölődött, hogy aki maga is tud komponálni, minek járkál olyan dalok után, amiket minden cseléd tud. Nem súlyos betegség tünete volt-e, hogy a legszebb dalokat, amelyeket a magyar zenei géniusz ezer év alatt teremtett, már csak cselédek és öreg parasztok tudták? Nem volt-e sürgős kötelesség azokat tőlük megtanulni, és újra az egész magyarság kezébe letenni; A falu most búcsúzik a régi hagyománytól. A fiatalsága már nem veszi át. Rajtunk a sor. A tűznek nem szabad kialudni.” - Ez a jelképes tűz ragyogta be Kodály munkásságát, és gyújtotta lángra azokét is, akik eleinte közömbösen, szkeptikusan v. kételkedve fogadták szavait. Ösztönzésére és állandó közreműködésével kezdték el a magyar zenei anyanyelvnek a zeneokt-ba való ültetését. A tananyagba egyrészt konkrét idézetek, népdalok kerültek, másrészt Kodály maga komponált a népdalok szellemében fogant gyakorlatokat, mint a 333 olvasógyakorlat, az Ötfokú zene 4 füzete, a Bicinia Hungarica 4 füzete, melyek mind ezt az egy nagy célt szolgálják. - Amennyire nehéz és bonyolult feladat volt a századforduló idején újra felfedezett paraszti zenének olyan köntösbe öltöztetése, mely megáll a koncertpódiumon, olyannyira sok gondot jelentett a népdal mellé, ahhoz illeszthető megfelelő didaktikus folyamatot találni a zenetanításhoz. Kodály Párizsban töltött tanulmányi ideje alatt megismerkedett a francia nevelési rendszerrel, angliai útjai során pedig nagy érdeklődéssel figyelte az angol zeneokt-t, a zenészek szakképzettségét és az egész országot átfogó kóruskultúrát. Kutatta az elért eredmények magyarázatát. A Tonic-Sol-Fa módszer a magyar isk-kba bevezethető lehetne, a magyar népdal anyaga nem ellentétes vele, kiindulásul pedig a kis hangterjedelmű gyermekdalok, de mindenekelőtt a pentaton hangsor szolgálhatna. Ez a fennálló okt. módszerrel szemben merőben ellentétes elvnek hangzott. A C-dúr és a mellette megtanított tandalok képezték akkoriban általában az isk. énektanítás gerincét, átvéve a germán okt. rendszerből azt, ami a legmerevebb és legzeneietlenebb volt. A gyökeres átállításhoz évek kellettek, és valóban csak a II. vh. után válhattak Kodály eszméi általánossá. Míg régen egyszerűen nem akarták tudomásul venni, hogy parasztzene művészi zene alapja is lehet, s hogy értéke bármely más műalkotáséval azonos, addig az 1945-öt követő társadalomépítésben a munkás és paraszt hatalom nagy lendülettel támogatta ezt a zenei forradalmat. Így alakulhatott ki a több mint két évtizedes kapcsolat Kodály Zoltán, a tudós, zeneszerző, a nemzetét tanító tanár és az ország ügyeit intéző államférfiak között. Részben ennek is köszönhető mindaz a konkrét eredmény, amelyet a magyar zeneokt. a 20. sz. közepétől napjainkig már az egész világ szeme láttára fel tudott mutatni. Ezért nevezhetjük munkánkat Kodály szándéka szerint valónak. Ezért sikerült nagy általánosságban és országos vonatkozásban oly sokat elérnünk, amit talán más országban nem tudtak. - A magyar zeneokt. módszer új vonásait Curwen, Rousseau, Galin-Paris-Chevé, Őde és Hundoegger módszereinek tanulmányozása alapján - melyekre Kodály hívta fel a figyelmet - az 1930-as évek végétől a magyar zeneokt. legkitűnőbbjei (köztük a legtöbb Kodály-tanítvány) alakították ki. - Énekelni mindenki tudhat (vallja Kodály), ezen keresztül közelebb kerülhet a zenéhez, megismerheti, megértheti, s az aktív zeneműveléssel a passzív zenehallgatás terméketlen talajáról a zeneművelés gazdag kertjébe kerülhet. A zenei írás-olvasás elsajátítása legközvetlenebbül a mindenki által hozzáférhető hangszerrel, magával az emberi hanggal érhető el. Zenei nevelésünk alapvető bázisa a karéneklési tendencia, melynek alapját az ifjúság együttes éneklése, az isk. énekkarok adják. Másik rétegét az öntevékeny, amatőr együttesekbe tömörült dalosok alkotják. A karéneklés egyúttal a felnőttek zenei nevelésének szerves része, sőt a zene aktív művelésének, a hangszerjáték mellett, leghatékonyabb eszköze. -