Munkácsy Mihály (Munkács, 1844. február 20. – Endenich, Németország, 1900. május 1.) magyar festő.

Munkácsy mélyről küzdötte fel magát, az asztalos legényből híres festő lett, aki hatalmas méretű vásznaival az egész világot meghódította. A kor legnagyobb „szociológusa” is volt egyben, az európai és a magyar társadalom falusi és városi közösségeinek kiváló ismerője. Tanulmányozta és nagy műgonddal lefestette a sorsukba beletalált embereket.

Lieb Mihályként született Kárpátalján, Munkácson ezt a nevét 1868-ig használta, majd 1880-ig Munkácsiként írta a nevét.

Már az ötvenes évek elején a Magyarországot járt külföldi mesterek műveiben gyakorta szerepel a "vad magyar", a betyár. Ebben látják megtestesülni a magyarság nemzeti géniuszát, szabadságvágyát, vad rebellis lelkületét. A külföld érdeklődése nyomán hazai mesterek is egyre többet foglalkoztak a betyár témájával. Egyes festményeken a betyár szinte tragikus hőssé nemesedik, vagy társadalmi-erkölcsi konfliktusok miatt gyötrődik. A hatvanas években különösen a képes folyóiratok gyakorta közölnek cikkeket és fametszeteket a betyárokról.

Lázár Béla közli Munkácsy egyik "ismerősének" emlékezését mely szerint a fiatal festő kereste az alkalmat a betyárokkal való találkozásra. Felkereste a gerendási csárda bérlőjét, s megkérte, hogy egy este, ha szegénylegény vendégei lesznek, küldjön érte, mert szeretne egy ilyent lerajzolni.

"A kocsmáros megígérte, hogy alkalomadtán tudatja vele a hírt: Itt vannak a betyárok... Csakugyan megérkezett egy csapat, szíverősítőt kaptak be egy új vállalkozás előtt. Miska odamegy, leül egy sarokba és elkezdi rajzolni az egyiket, akinek a fizimiskája különösen tetszett. Egy ideig nyugodtan dolgozhatott, a legények rá se hederítettek, de aztán a bandavezető élt a gyanúperrel: Hiszen erről a rajzról - mondja - az emberemet menten fel lehet ismerni. Talán a vármegye számára csinálja ez a gyerek a rajzot! Egy-kettő! Miskát már kipenderítették a kocsmaajtón. A rajzot szétszaggatták s utána hajították. Még ugyancsak örülhetett, hogy épkézláb menekülhetett."

Munkácsy emlékezetében mélyen megmaradhatott a szituáció. A betyárokkal való találkozás élménye nem csupán a Búsuló betyár (1865) című képhez volt elegendő, de bizonnyal a Siralomháznak és még az 1893-ban festett Búsuló betyárjának is legfőbb ihletője volt.