François Villon  eredeti nevén: François de Moncorbier (Párizs, 1431. vagy 1432. – eltűnt 1463-ban), a középkor végének, a reneszánsz virágkorának világszerte legismertebb, legnépszerűbb és legszubjektívebb francia költője. A lírai költészet formai elemeit felhasználó, de témaválasztásában inkább a dolgok fonákját bemutató balladái és zsargonban írt versei hűen tükrözik magát a kort, a művelt költő hányatott, bűnös életét, mély vallásosságát. A későbbi romantikus szerzők benne látták az „elátkozott költők” előfutárát.

A főművének tekintett Testamentum (1461–1462) az 1456-ban írt, Kis Testamentumnak is nevezett Hagyaték egyenes folytatásaként értelmezhető. Ez a 2023 sor hosszúságú vers tele van a halál és a kiúttalanság miatti aggodalommal, valamint koráról alkotott képének, a keserű gúnynak, a kifakadásoknak és a hitbuzgóságnak sajátságos kétértelműséggel megfogalmazott keverékével. Ez a színes elegy teszi Villon életművét patetikusan őszintévé és emeli őt elődei fölé.