A Giro d’Italiával (Olasz körverseny) és a Vuelta a Españával (Spanyol körverseny) együtt a Tour de France egyike a három nagy körversenynek (Grand Tour, GT), amelyek 2005 és 2007 között a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) versenynaptárában szerepeltek. A rendezők és a szövetség között folyó vita miatt 2008-ban mindhárom verseny kilépett a ProTour sorozatból. Míg a másik két verseny Európában jól ismert, a világ más részein viszonylag ismeretlenek. Ezzel szemben a Tourt általában azok is ismerik, akik nem érdeklődnek a kerékpársport iránt. A Tour rendezője az A.S.O. (Amaury Sport Organisation), amely többek között olyan híres rendezvények szervezője is, mint például a Dakar-rali vagy a Párizsi maraton.
A Tour az első kiíráskor 6 szakaszból állt, a táv 2428 km volt. Az évek folyamán a szakaszok száma és a táv is folyamatosan nőtt, nagyjából az 50-es évek óta bonyolítják le a versenyt a maihoz hasonlóan kb. 20 szakasszal és 2-3 pihenőnappal. A verseny távja napjainkban nagyjából 3500 km, páratlan években az óramutató járásának megfelelően, páros években az óramutató járásával ellenkezőleg halad a mezőny.
|