Az "Orosz Ötök társasága" kifejezés orosz zeneszerzők egy csoportját takarja, akik zenei munkásságukat javarészt a 19. század második felében fejtették ki.

A kifejezés orosz eredetijét: „Могучая кучка” (szó szerint „hatalmas (vagy jelentős) kis csoport”), Vlagyimir Vasziljevics Sztaszov (1824–1906), a kor nagy tekintélyű művészeti és zenekritikusa használta – rokonszenve és támogatása jeleként – arra az öt fiatal orosz zeneszerzőből álló művészcsoportra, akik önmagukat "Novátoroknak", azaz „Megújítóknak” nevezték. Az „Orosz Ötök” (vagy csak „Ötök”) kifejezés az idegen nyelvekben terjedt el.

A társaság 1856-ban Szentpétervárott kezdett szerveződni, Milij Alekszejevics Balakirev kezdeményezésére, és 1862-ben, Borogyin csatlakozásával vált teljessé. II. Sándor cár alig egy évvel korábban (1861-ben) adta ki a jobbágyrendszer eltörlését kimondó rendeletét.

• Milij Alekszejevics Balakirev zeneszerző (1837–1910), az alapító
• Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij zeneszerző (1839–1881)
• Alekszandr Porfirjevics Borogyin tudós, zeneszerző (1833–1887)
• Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov zeneszerző (1844–1908)
• Cezar Antonovics Kjui hadmérnök, zeneszerző, zenekritikus (1835–1918), a csoport kiáltványának megszerkesztője.

Az „Ötök” társaságát alkotó zeneszerzők fő művészi célkitűzése az orosz nemzeti romantikus zenei stílus erősítése volt, Mihail Ivanovics Glinka (1804 –1857) nyomdokán haladva, akit az orosz népi hagyományokon alapuló nemzeti zeneszerzés megalapítójának tartottak. Szembehelyezkedtek azokkal az orosz zeneszerzőkkel, kiknek zenei stílusa inkább nyugat-európai zenei példákat követett, ez utóbbiak legjelentősebb képviselője Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840–1893).

Az „Ötök” csoportjának széthullása az 1870-es években kezdődött, amikor az alapító Balakirev egy időre visszavonult a zenei életből.

Az „Orosz Ötök” társaságának tagjai valamennyien Szentpétervárott, az Alexandr Nyevszkij Kolostor (Александро-Невская лавра) területén fekvő Tyihvin-i Temetőben (Тихвинское кладбище) nyugszanak.