Alekszandr Szergejevics Dargomizsszkij (Troickoje, 1813. február 14. – Szentpétervár, 1869. január 17.) orosz zeneszerző. 

Dargomizsszkij a régi orosz naptár szerint 1813. február 2-án született a tulai kormányzóságbeli Troickojéban (más forrás szerint Dargomizsban). A család a gyermek fiatal korában Szentpétervárra költözött, ahol gondos nevelésben, többek között zenei képzésben is részesült. Ennek köszönhetően amatőr muzsikusként gyakran fellépett a pétervári szalonokban.

Fontos dátum volt életében 1834, ekkor ismerkedett meg Glinkával, és az ő javaslatára kezdett komolyan foglalkozni a zenével. 1839-ben fejezte be Victor Hugo romantikus történetén (A párizsi Notre Dame) alapuló első operáját, az Esmeraldát, de a bemutatóra nyolc évet kellett várni. 1844-ben rövid néhány hónapra Párizsba utazott, hogy tanulmányozhassa a nyugati zenét. Nem kis részben Glinka hatására, érdeklődése egyre inkább a nemzeti zene felé fordult. Ennek jegyében született újabb operája, a Ruszalka (A sellő), amely Alekszandr Szergejevics Puskin meséjén alapul. A premier 1856-ban volt, de a darab nem aratott sikert. Ez erősen elkedvetlenítette a szerzőt, és csak akkor kezdett újra komolyabban foglalkozni a zenével, amikor találkozott az Ötök zeneszerzőcsoporttal. Bár deklaráltan nem csatlakozott hozzájuk, kapcsolatuk szoros volt, az Ötök gyakran az ő lakásában tartották találkozóikat.

Belekezdett egy újabb opera, a Kővendég komponálásába. A darab Don Juan ismert történetét dogozza fel. Különlegességnek számít, hogy a szerző Puskin drámáját szövegváltoztatás nélkül zenésítette meg. Az opera azonban befejezetlen maradt Dargomizsszkij – a régi orosz naptár szerint 1869. január 5-én bekövetkezett – halála miatt. A komponista legismertebbé vált operáját barátai fejezték be: Kjui írta meg a nyitányát, Rimszkij-Korszakov pedig a hangszerelést készítette el. Bemutatója 1872-ben volt a szentpétervári Marianszkij Színházban.

Dargomizsszkij – mai viszonylagos ismeretlensége ellenére – igen fontos szerepet játszott az orosz zene, főleg az orosz opera történetében, mintegy összekötő kapocs Glinka, az Ötök és Csajkovszkij között. Operazenéjének sajátossága a deklamáló énekbeszéd, amivel az emberi beszéd legteljesebb kifejezőerejét szándékozott elérni. Művei közül megemlítendők még zenekari darabjai, kórusai és számos dala.