Az 1811-ben Magyarországon született Liszt Ferenc 31 évesen, már elismert és ünnepelt muzsikusként telepedett le Weimarban; Goethe városában 13 évig az udvari színház karmestere volt. Nagy elszántsággal látott munkának, s a tevékeny és az újra nyitott zenésznek lehetősége nyílott arra, hogy felkarolja az ifjú tehetségeket. Az ő kezdeményezésére mutatták be például Richard Wagner - Liszt lánya, Cosima későbbi férjének - három ifjúkori operáját (Lohengrin, Tannhäuser, A bolygó hollandi), és Hector Berlioz Benvenuto Cellini című operáját. Az akkor már Európa-szerte nagynevű zenészhez a kontinens minden részéről érkeztek a fiatal tehetségek, hogy Franz Liszt irányítása alatt fejlődhessenek.

Liszt életét gyerekkora óta koncertkörutak "tarkították", azonban zongoraművészi tevékenysége weimari tartózkodása alatt másodlagos szerephez jutott. Ennek is köszönhető, hogy a magyar származású muzsikus a zeneszerzéshez fordult, és elmerült az alkotótevékenységben. Liszt Weimarban élte talán legproduktívabb időszakát. Ekkoriban érett zeneszerzőként olyan impresszív és grandiózus műveket komponált, mint például a Dante-szimfónia és a Faust-szimfónia, valamint a mai napig a repertoárokban szereplő szimfonikus műve, a Haláltánc. Liszt 42 évesen, ugyancsak Weimarban fejezte be monumentális művét, a h-moll szonátát (1852-53), mely sokak szerint Liszt legjobb szólózongorára írott szerzeménye.