Farkas Ferencet már akkor érdekelte a Bűvös szekrény meséje, amikor még csak a Zeneakadémia hallgatója volt. Tetszett neki a történet játékos humora és a karakterek változatossága. Ezenkívül felismerte, hogy a cselekmény kínálja a zene számára azt a fajta formai megoldást, hogy az I. felvonás az expozíció szerepét betöltve olyan karakterizáló jellemeket vonultasson fel, amelyek a II. felvonásban maguktól érthetően térhetnek vissza, fonódhatnak össze a szekrénybe zárt szerencsétlenek szólamában. A bemutató előadás végül 1942. április 22-én zajlott le a Magyar Állami Operaházban és azóta több felújítást is megért, de az utóbbi évtizedekben eltűnt a színpadokról. 1943-ban az opera színre került Kolozsvárott valamint a németországi Erfurtban és Gerában is, 1952-ben pedig Plauenben mutatták be.
Az opera librettóját Kunszery Gyula készítette. Szellemes, gördülékeny, jól énekelhető versekbe öntötte az Ezeregy éjszaka egyik derűs kis történetét. A 60-as években rádiófelvétel is készült a darabból.
- Kórus: asztalos legények, szomszédok
- Történik: Egy képzeletbeli keleti országban, mesebeli időkben
- Színhelyek:
- I. felvonás: 1. kép: a kádi hivatala; 2. kép: a vezír szobája; 3. kép: a mecset; 4. kép: asztalosműhely
- II. felvonás: Zulejka és Hasszán otthona
Az opera cselekménye:
I. felvonás
A zenekari bevezető után a három odaliszk lép színre, akik minden jelenet előtt megjelenek és konferálják az eseményeket. Ezúttal röviden elmondják az előtörténetet: Zulejka férje összeakaszkodott a város egyik elöljárójával, aki Hasszánt végül bebörtönöztette. Hogy a szökés eszébe se jusson, még egy ágyúgolyóval is megnehezítették a szerencsétlen lábát. Zulejka pedig hiába várta haza férjét, így hát felkerekedett, hogy felkeresse a kádit.
1. kép: A kádi hivatalos gondjaival van elfoglalva: töri a fejét, mivel töltse munkaideje alatt a semmittevés óráit. Ekkor jelentik neki Zulejkát, aki igencsak szép asszony hírében áll, és előadja mi történt a férjével. Kéri a kádit, valahogy orvosolja a férjén esett sérelmeket. A kádi válasza: valamit valamiért. Ő szívesen segít az elkeseredett asszonynak, ha ez cserébe vele tölt egy szerelmes órácskát. És mivel szerinte az ilyen fizetségen jobb minél előbb túllenni, Zulejka csak nagy nehezen szabadul meg tőle. Végül abban maradnak, hogy az este a kádi majd ellátogat hozzá.
Az odaliszkok elmondják: Zulejka úgy gondolta jobb, ha több vasat tart a tűzbe ezért, nem árt, ha a kádi mellett felkeresi a Vezírt is, hiszen mégiscsak ő minden hatalom parancsnoka a városban.
2. kép: A Vezír készségesen végig hallgatja a szép asszony siralmát, és mivel ő is férfi, hát ő is nagyon szívesen segít. Zulejka ravaszul előadja, hogy neki semmije sincs, amivel egy ekkora úr szolgálatait megtudná hálálni, ezért felteszi a kérdést: milyen fizetséggel szolgálhatna egy szegény asszony egy ekkora hatalmasságnak? A Vezír persze ugyanazt kéri, mint a kádi és persze ő is szeretne mindjárt túlesni a dolgon. De Zulejka az ő esetében is kitér az azonnali fizetség elől és még egy légyottot beszél meg kora estére.
Az odaliszkok jönnek és elmondják, hogy Zulejka még ezzel sem érte be. Kitalálta, hogy felkeresi a muftit is, aki a mohamedánok legfőbb lelkipásztora.
3. kép: A vén pap is meghallgatja Zulejkát és a következőt mondja neki: a nagy bajban csak Allah segíthet, de Allah csak akkor fordítja szemeit a halandók gondjaira, ha azok áldozatukkal odacsalogatják isteni tekintetét. És persze az áldozat nem más, mint Zulejka. Persze Allah a főpapra bízza, hogy az ő nevében elvegye a nőtől a neki szánt ajándékot. Ha Allah megkap mindent, Hasszán biztosan kifog szabadulni. Így hát Zulejka megbeszéli a pappal az újabb esti légyottot.
Az odaliszkok izgatottan szaladnak a színpadra: vajon mi fog kikerekedni ebből a furcsa históriából?
4. kép: Zulejka ezúttal az asztalos mestert keresi fel, hogy egy akkora szekrény rendeljen tőle, amelyben négy felnőtt férfit is beleférne. Az asztalos nem akarja elvállalni a munkát: vásárra készül és a sok a dolga, nincs neki erre ideje. De mikor Zulejka elmondja, hogy a fizetség ő maga lenne, a mester mindjárt beleegyezik a dologba: a szekrény még aznap délután kész lesz. Ekkor a szép asszony megkéri, hogy a bútor három reteszét toldja meg egy negyedikkel is.
II. felvonás Zulejka epekedő monológja után az asztalos legények meghozzák a szekrényt négy retesszel és a reteszek ajtajában négy kulccsal. A legények után rögtön színre lép a kádi. Hozza a Hasszán szabadságát jelentő papírost, lepecsételi és ezzel el is végezte a dolgát. Most a szép asszonyon a sor, ekkor azonban kopogás hallatszik. Zulejka elsápad: biztosan a sógora, aki olyan dühös ember, hogy ha meglátja itt a kádit, akkor nem fog jót állni magáért. Ezért a kádit gyorsan bebújtatja a szekrénybe.
Persze nem a dühös sógor jött, hanem a mufti és a fővezír. A két vén ember gyanakodva méregetni egymást és dühösek vendéglátójukra is: milyen dolog már egyszerre két udvarlót meghívni? Vagy talán végig a bolondját járatta velük?
Ekkor azonban megint megzörgetik az ajtót, még pedig jó hangosan. Zulejka ismét megrémül: ez biztos megint egy rokon, aki a feleség hűségét kéri számon. Gyorsan, az uraknak el kell bújniuk valahova. Így hát a mufti és a vezír is a szekrénybe kerül. Persze megint csak vaklárma: csak a negyedik udvarló, az asztalos jött a fizetségért. Zulejka azonban nem akar fizetni mondván ő olyan szekrényt rendelt, amibe bele fér négy felnőtt férfi, ebbe pedig nem igen fér bele, ha nem hiszi próbálja ki. Így lesz a mester is a bűvös szekrény fogja.
Zulejka gyorsan elrohan a férjéért a hoppon maradt szeretők pedig hamar rájönnek, hogy átverték őket. Ordibálni, dörömbölni kezdenek, hogy engedjék ki őket. A nagy zajra össze sereglik a szomszédság és megállapítja, hogy a házat megszállták a rossz szellemek, a szekrényből is ők ordítoznak, már pedig csak egyetlen ellenszer van ellenük: a tűz. Meg kell gyújtani a szekrényt, hagy égjenek el a gonosz démonok. Végül azonban megsejtik miről lehet szó és kiengedik a lóvvátett lovagokat. Közben Zulejka is visszatér a kiszabadult Hasszánnal és mindenki boldogan ünnepli, hogy lám mégiscsak győzőt az igaz szerelem.