Silvio Berlusconi (1936. szeptember 29. – ) olasz politikus, vállalkozó, médiaguru. Az 1993-ban Rómában alapított Forza Italia jobbközép tömörülés vezetője. Kétszer választották meg Olaszország miniszterelnökének. Alapítója és főrészvényese a Fininvest cégnek, amelynek főbb tevékenységi körei közé tartozik a média és az üzleti világ és amelyneknek három televíziós csatorna áll a tulajdonában. Ezek együtt az olasz tévépiac majdnem felét adják. A Forbes magazin szerint 11 milliárd amerikai dollárra rúgó vagyonával Olaszország leggazdagabb embere, a világon pedig a 37. Politikai karrierje nagyon gyors volt. Az 1994. márciusi választásokon három hónappal alapítása után a Forza Italia többséget szerzett, Berlusconit kinevezték a minisztertanács elnökévé. Kormánya azonban néhány hónap múlva a belső ellentétek miatt megbukott. Az 1996-os általános választásokon ismét harcba szállt a miniszterelnökségért, de Romano Prodival szemben vereséget szenvedett. A következő öt évben a parlamenti ellenzék vezetőjeként dolgozott. 2001-ben legyőzte a balközép jelöltet, Francesco Rutellit. Berlusconi három kormánya 2001 és 2006 között öt évig maradt hatalmon, ami rekord az Olasz Köztársaság történetében. 1986 óta elnöke az A.C. Milan labdarúgóklubnak, amely ezen időszak alatt több nemzeti bajnokságot és kupát, valamint nemzetközi tornát nyert. |