Kínában a fehér tea Imperial néven is ismert, azaz: császári, mivel a fehér tea fogyasztása több, mint ezer évig csak a császárok kiváltsága volt. A hagyományok szerint a fehér tea halhatatlansággal ajándékozta meg a fogyasztóját. Ma már a japán nők is használják kívül és belül is.

A fehér tea a zöld és fekete társához hasonlóan a Camellia Sinensis növénycsaláshoz tartozik. A Song-dinasztia császárvárosában, Hangzhouban is honos a fehér tea, és itt számos válfaját ismerik.

A csúcsminőségű fehér tea a növény legfelső részéből, azaz a bimbóiból készül, ami tű alakot formáz, ezért nevezik ezüsttűnek is. Az ezüsttű alatti első levél alkalmas még a fehér tea készítésére. A fehér tea elnevezést a bimbót körülvevő és a levelek alján található bolyhok színéről kapta, mely szedés után ezüstös pikkellyé alakulnak át. Ezért hívják még Pai Mu Tan-nak is, azaz: Fehér Póninak.

Alapos botanikai megfigyelés alapján a fehér tea rügyei csak az évnek mindössze két napján szedhetőek le. Kora tavasszal, a bimbó nyílása után maximum 48 órával, és lehetőleg a hajnali órákban. A hagyomány szerint ehhez a császári italhoz csak szűzleányok érhettek, akik aranyollóval gyűjtötték a fehér tea rügyeit. A betakarítása a levelek megóvása érdekében ma is teljes mértékben kézi erővel, gépesítés nélkül történik.

A fehér tea rügyeit a leszedésük után bambuszszitára terítik ki, majd éppen csak fonnyasztják 2 nap alatt, nem túl erős napsugárzás mellett. Ekkor válik igazán fehérré az oxidáció hatására. A fehér tea bimbóit száradás közben többször, mesterséges behatás nélkül csakis kézzel forgatják át. Így segítik a nedvességtartalom elvesztését, mígnem a nedvességtartalma egyharmadát el nem veszíti. Ez után mintegy 90-100 °C hőmérsékleten szárítják tovább a fehér tea rügyeit. A gondos és kíméletes eljárásnak köszönhetően a nem csupán a fehér bolyhok, hanem a levelek cellafalai is épségben maradnak. Ez a különleges eljárás, és a szigorú követelmények növelik a fehér tea értékét. Ára háromszorosa a zöld teáénak.