| Anton Pavlovics Csehov (1860. január 29., Taganrog – 1904. július 15., Badenweiler): orosz író, drámaíró, az orosz realizmus képviselője
Csehov a 20. századi drámairodalom egyik legnagyobb megújítója. Gogol, Tolsztoj, Dosztojevszkij és Turgenyev mellett a 19. századi orosz irodalom legnagyobbjai közé tartozik. A novella műfajának megújítója, s az ún. "drámaiatlan" dráma megteremtője.
A Sirály nyitotta meg a nagy Csehov-drámák sorát. Az 1896-os pétervári ősbemutató „szörnyű sikertelenséggel” zárult, de a moszkvai Művész Színház társulata, amely „fellázadt a régi játékstílus, a teatralitás, a hazug pátosz, a deklamáció, a mesterkéltség, a sztárkultusz ellen” (Sztanyiszlavszkij), 1898-ban sikerre vitte a darabot. A Sirály tragikomikus művészdráma, „ripacsok és művészek sorstragédiája, ironikus-keserűen szomorú komédiája” (Almási). A tudatosan objektivitásra törekvő szerző egyetlen olyan műve, melyben szubjektív problémái (és saját életének motívumai) is megjelennek; a Sirály Csehov legszemélyesebb vallomása. A Sirály kiúttalan ürességbe torkolló dráma meghasonlott életű, kétségbeesett, magányos és boldogtalan, elvágyódó és kiábrándult hősökkel. Kapkodva sietnének érvényesülni, s a szerelem az élet ürességének pótszere bennük. A pátoszt kerülendő, hőseinek arculatát Csehov az önsorsrontás felé mozdítja el, ám tehetetlenségükben az orosz élet általános tehetetlensége és iránytalansága munkál. A pátoszt elfedő csehovi irónia a mindennapok prózaisága alá rejti az élet tragikumát, a bevallatlan csalódottságot. Ebből sarjad Trigorin unalom szülte szerelme, Arkagyina képtelen önzése, Nyina érteni nem tudó naivitása, Trepljov céltalansága. Csehovnak ebben a művében is, akár a többiben, a fordulatok, változások mindig a felvonások között „játszódnak le”. Rejtve és észrevétlenül, ahogyan a hősök is rejtve maradnak egymás és önmaguk előtt is. SIRÁLY Két író áll a darab középpontjában: Trigorin, akit kétségtelen tehetsége és a művészi eszközök fölényes birtoklása íróvá avat, mégsem tölti be azt a hivatást, amelyet a mű hősnője, Nyina tulajdonít neki. A másik író, az ifjú Trepljov ugyancsak tehetséges, ereje azonban kevés ahhoz, hogy a körülmények szorítását le tudja győzni. Szerelme, Nyina Trigorin mellé áll, s Trepljov a darab végén főbe lövi magát. Trepljov a sekélyes, elcsépelt művészettől a tiszta művészetbe menekülve, magától az élettől menekül, amelyet végül fizikailag is elhagy. Trigorin viszont mint író, a sablonba fullad bele, csak Nyina képes a kétségektől elszakadni, az életét a művészet iránti ragaszkodásnak szentelni. Ő is csalódik, törhetetlen hite, az élet szeretete, a szenvedések vállalása azonban talán felemeli, képessé teszi az újrakezdésre.
|
