| Bikaviadal - Bikaviadal
Értékelés: Még nincs értékelve.
Spanyolországban ma is dívó nemzeti játék a bikaviadal, melyben a cél a szándékosan feldühített bikának a leszúrása. Majdnem minden nagyobb spanyol városban van egy római cirkuszhoz hasonlóan épült aréna (plaza de toros), ahol rendszeresen tartanak bikaviadalokat. A bikákat külön telepeken (vacudas) nevelik. Alig félakkorák, mint a magyar bikák, de sokkal fürgébbek és szilajabbak. A bikaviadorok legtöbbnyire andaluziaiak s szerepeik szerint különböző neveken szerepelnek: espada vagy matador, banderillero és picador. A csapat (cuadrilla) feje az espada, aki a királyi Bikavidal-iskolában tanulja meg a mesterséget s csak ezután kaphat engedélyt (alternativa) a nyilvános szereplésre. Egy-egy bikaviadalon (corrida) rendesen hat bikát ölnek meg, melyekkel három espada felváltva végez. A viadal lefolyása a következő: Mindenekelőtt bevonulnak az aréna porondjára a bikaviadorok teljes számban. Legelől a hajdúk (alguazil-ok) pompás ókasztiliai viseletben s utánuk külön sorokban az espadák, a banderillerók, a picadorok és a chulók (segédszemélyzet), majd végül a díszesen felszerszámozott hármas öszvér-fogat, mely az elesett bikák és lovak hulláit vontatja ki. Az espadák és banderillerók rövid selyemujjast és térdnadrágot viselnek, dús arany- és ezüsthimzéssel, harisnyájuk szintén selyem cipőjüknek nincs sarka. A picadorok (lovon ülő lándzsások) rendesen sárgába öltöznek, lábszárukat bőrrel borított vaslábvért védi a bika szarvai ellen. Maga a biakaviadal három részre (suerte) oszlik. A megnyitó díszmenet után a corrida elnöke, rendszerint a város egyik előkelősége, ledobja az egyik alguazilnak a bikaistálló (torit) kulcsát. Erre mindenki kimegy az arénából, csak a picadorok maradnak a porondon, a lehető legrosszabb gebéken ülve, melyeknek még a szemét is bekötik. A picadorok megállnak félkörben, szemben az istálló rácsos kapujával, amelyet most kinyitnak. A bika kirohan, vad ugrásokkal, mert közvetlenül a kieresztése előtt felbőszítették azzal, hogy vállába szúrtak egy vasnyilat, melynek végéről tulajdonosának színei lengenek hosszú szalagokban. Most kezdődik a suerte de picar, a lándzsások játéka. A bika megtámadja a lovas picadorokat, belevágja szarvait a lovakba, melyeknek néha egyetlen ökleléssel felhasítja egész hasát. A picador, kinek lovát a bika megrohanta, lándzsáját (garrocha) beledöfi a bika farába, mire a felbőszült állat új ellenséget sejtve háta mögött, megfordul s rárohan egy másik picadorra. Gyakran megesik, hogy a szilaj támadás hanyatt dönti a lovat s vele a lovast, akit ilyenkor a chulók s a banderillerók mentenek meg azzal, hogy vörös köpönyegükkel (capas) másfelé terelik a bika figyelmet s ezalatt a lebukott picador vagy lóra ülhet vagy kimenekül az arénából, átugorva a két méter magas deszkakerítést, mely a nézőteret a porondtól elválasztja. Évente 6000 ló pusztul el így s mennél több lovat öl meg a bika, annál kitünőbb állatnak tartják. A picadoroknak a bikával vívott harca után kürtszó hangzik fel, a picadorok elvonulnak, az elesett lovakat kivonszolják s kezdődik a suerte de banderillear, a dárdavetők játéka. A tollas dárdák (banderilla) átlag 30 cm hosszúak, színes papirszalagokkal díszítve. A banderillero mindkét kezében marokra fogva tart egyet-egyet, megáll tiz-tizenöt méternyire a bika előtt s mikor a bika rárohan lehajtott fejjel, hogy felöklelje, ügyesen beledöfi mindkét dárdát a bika nyakába s ugyanakkor hirtelen félreugrik. Négy pár ilyen banderillát szúrnak a bika nyakába s ez a játék természetesen még izgalmasabb az előbbinél. Ha a bika közben elfáradt vagy gyáva lett és nem akar támadni, akkor úgynevezett tüzes dárdákat (banderilla de fuego) használnak, melyeknek végében robbanó gyutacsok vannak s ezek aközben durrannak el a bika füle mögött, míg az keresztül-kasul nyargal az arénában. A banderilleróknak egyúttal a bika kifárasztása is a feladatuk, hogy a végleges leszúrás minél kevesebb kockázattal járjon. A vakmerőbb és ügyesebb banderillerók közben a leghajmeresztőbb bravurokat csinálják. Felugrálnak a bika szarvai közé, lovagolnak rajta, hajszolják, kergetik, szurkálják kis dárdáikkal úgyhogy a tajték és a vér csak úgy szakad a megkímott állatról. Ekkor aztán felhangzik az utolsó kürtjel, következik a suerte de matar, a bika leszúrása. Ezt egymaga végzi el az espada és segédei csak azért vannak közelében, hogy odatereljék a bikát. Az espada megáll az elnök páholya alatt, balkezében magasra emeli kardját és a kis vörös zászlót (muleta), jobbjával leveszi kalpagját s a bika életét ünnepélyesen felajánlja a corrida elnökének. Aztán háta mögé hajítja kalpagját és hajadonfőtt indul a bika ellen. A szúrásnak a nyakszirten keresztül kell behatolnia a szívbe s mivel közvetlenül a bika feje mögött kell beszúrnia kardját a bika nyakába az espadának, ez a döfés nem mindég sikerül előszörre. Ha a bika nem rogy össze azonnal holtan, akkor az egyik chulo (puntillero a neve), adja meg neki a kegyelemdöfést. Mihelyt az állatnak vége, megjelenik a hármas öszvérfogat, hogy kivonszolja a hulláját, mialatt a közönség egetverő lelkesedéssel ünnepli az ügyes torerót (az espadát toreadornak is nevezik). Az espadák rendkívül népszerűek Spanyolországban s az arénák e primadonnái természetesen fejedelmi jövedelmet szereznek mesterségükkel. Egyik-másiknak évi négy-ötmillió peseta a jövedelme A bikaviadalok hazája úgyszólván kizáróan Spanyolország és hiába próbálták más országokban is meghonosítani ezt a vérengző látványosságot seholsem vert gyökeret. Spanyolországban a mórok rendeztek annak idején először bikaviadalokat a meridai, cordovai, toledói s egyéb helyeken megmaradt s félig rombadőlt, római eredetú amfiteátrumokban s ez a játék volt a mór fejedelmek legkedveltebb sportja. A spanyolok közül a régi feljegyzések szerint 1040 körül szúrta le az arénában az első bikát don Rodrigo Diaz de Vivar, még pedig lándzsával. Ettől kezdve hatalmas versengés indult meg a mór és keresztény lovagok közt, hogy ki tud gyorsabban és biztosabban elbánni a feldühösített bikával. Azután, hogy II. Ferdinánd kiűzte a mórokat Spanyolországból, a B. továbbra is kedvenc sportja maradt a keresztény arisztokráciának, a Habsburg-dinasztia trónrakerülése után pedig a bikaviadal szükségképpeni kiegészítő része lett minden udvari ünnepségnek. V. Károly például azzal szerezte meg népszerűségét, hogy sajátkezűleg szúrt le lándzsájával egy bikát fiának születésekor. Lényegesen akkor alakult ki a bikaviadalok jellege, mikor a Bourbonok kerültek a spanyol trónra. A főnemesség kezdett visszavonulni az arénákról, maga nem igen vett már részt a viadalokban s átengedte a bika leszúrásának dicsőségét a hivatásos és fizetett bikaviadoroknak. A XVII. sz. végén már csak hivatásos bikaviadorok léptek fel a cirkuszokban. A legelső híres espada Francisco Romero volt 1700 körül, ő hozott be egész sereg újítást a bikaviadal rendezésében, úgyhogy tulajdonképpen ő volt a modern bikaviadalok megteremtője. A bikaviadalok ellen Spanyolországban is sokszor felhangzott a tiltakozó szó, azonban mindenkor eredménytelenül. Egyéb állatviadalokkal kapcsolatban a XVIII. sz. második felében Budán szintén voltak bikaviadalok, 1903. pedig spanyol bikákkal rendeztek Pesten egy viadalt, minden különösebb érdeklődés nélkül.
|
