| A polonéz lengyel eredetű tánc, a táncospárok körbetáncolják a termet a háromnegyedes ütemű, mérsékelt tempójú zenére. A tánc őse a 18. századi taniec polski (lengyel tánc), amelynek formája fokozatosan alakult ki a 17. században népszerű chodzony nevű táncból, ami pieszy (azaz gyalogosan) avagy taniec chmielowy (ugrálós tánc) néven volt elsősorban ismert. A tánc későbbi formája a parasztok menyegzői táncaiban gyökerezik, amelyektől később eltávolodva a nemesség táncrendjébe került. A tánc lengyel neve minden bizonnnyal a francia polonaise kifejezésből származik, amely a 17. században jelent meg, és Angliában is elterjedt volt. A lengyel “polonéza” kifejezés a 18. század folyamán lassan kiszorította a korábbi “lengyel tánc” elnevezést. A legkorábbi eredeti lengyel zenei forrás valószínűleg Joseph Sychra 62 polonézét tartalmazó kéziratgyűjtemény 1772-ből.
A 16. század vége előtt a lengyel néptáncokat, elsősorban a polonézt a felsőbb társadalmi rétegek átvették az alsóbb osztálybeliektől, a dzsentriktől és a kevésbé befolyásos arisztokráciától. Kezdetben még cask énekkel kísérték a táncot, azonban ahogy egyre nőtt ezen táncok népszerűsége a “magasabb” státuszú emberek körében, lassan bevezették a zenés kíséretet, és zenészek kísérték az udvari táncmulatságokat. Az udvari polonéz dallamát a fogadóterem galériáján elhelyezkedő zenekar játszotta, miközben alattuk a díszbe öltözött sokadalom a bevonulótáncot járta. A tánc ebben a formában vált a lengyel nemzeti szellemiség legnemesebb megtestesítőjévé, az idők folyamán pedig Európa leglátványosabb lengyel táncává.
|
