Eva Duarte de Perón 

Perón 1944-ben ismerkedett meg María Eva Duarte színésznővel. Evita ekkor 24, Perón 49 éves volt. A formálódó peronista tábor szimpatizált a kapcsolatukkal, látván, hogy Perón is közülük, a népből választott társat magának. A peronizmus és az Evita-jelenség elválaszthatatlanok egymástól. Az ötvenes évek elejére Eva személyi kultusza vetekedett Perónéval (ha ugyan felül nem múlta), míg Perónban a vezetőjét, politikai szimbólumát látta a nép, addig Evita egy volt közülük, érzelmileg álltak közel hozzá. Evita így beszélt saját magáról: "A köztársasági elnök felesége, akiről beszéltek, nem más, csak egy argentin, a honfitársatok, aki azért küzd, hogy elismerjék nők millióinak a jogát a szavazáshoz, a közéletben való részvételhez." A korszak azért kedvezett Perónnak és Evitának, mert felismerték azon társadalmi változások szükségességét, amelyek az 1940-es évek végére értek be Argentínában. A korábbi politikai irányzatok a nőket távol tartották a politikától, míg a populista korszakban a nők nagy számban vállaltak munkát, így a munkahelyeiken megismerkedtek a különböző politikai eszmékkel, és egyre nagyobb lett az igényük az állampolgári jogok gyakorlására. Perón felismerte, milyen hatalmas politikai erőt jelenthetnek a választásokon megjelenő nők.

Evita a házasságkötése után felhagyott művészi pályájával, azonban nem elégítette ki a first ladyk hagyományos szerepe. Egyfajta elhivatottságot érzett a népe iránt, amely párosult ambíciójával és karizmájával. Hívei (descamisados-ing nélküliek) a szegényebb városi és munkástömegekből kerültek ki. Látván, hogy Evita elnökfeleség létére elvegyül a tömegben, büszke arra, hogy ő is közülük származik, sorsa reményt adott nekik a társadalmi felemelkedésre.

Perón és Evita közt kialakult egy munkamegosztás: Perón irányította az ország politikai életét, Evitáé volt a szociálpolitika, a kultúra és a nőkérdés. Utóbbi területen kiemelkedő eredményeket ért el. Tevékenysége eredményeként a Kongresszus 1947. szeptember 9-én elfogadta azt a törvényt, amely szavazati jogot biztosított a nőknek, és lehetőséget teremtett arra, hogy politikai tisztséget töltsenek be.

Evita 1947 nyarán több hetes utazást tett Európában - járt Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban -, amely során tanulmányozta a különböző államok szociális vívmányait. Utazása egyik következménye lett a María Eva Duarte de Perón-alapítvány létrehozása 1948. július 8-án, amely 1950-től Eva Perón-alapítványként működött. Célja az volt, hogy karitatív tevékenységet végezzen az arra rászorulók között. Az alapítvány számlájára érkező első 10.000 peso Perón fizetése volt. Az első természetbeni adományok vállalatoktól érkező ruhák, szövetek és cukor voltak. Tevékenységi köre hamarosan kibővült: kórházakat, iskolákat építtetett, árvaházakat tartott fenn, segítette a szegényebb fiatalok iskoláztatását, sokakat lakáshoz juttatott. 1955-re a vagyona már 2 millió 900 ezer peso volt. A pénz több forrásból származott: eleinte főként adakozásból, majd az állam is segítette, mikor a Nemzeti Lottó profitjának a 20%-át átengedte az alapítványnak. Az alapítvány szoros kapcsolatban volt a CGT-vel, amely elérte, hogy a szakszervezeti tag munkások évente kétnapi munkadíjukat (május 1, október 17) felajánlották az alapítvány céljaira. Ezenkívül az állam még adómentességben is részesítette, így néhány év alatt nagy vállalkozássá nőtte ki magát. Az alapítvány székhelyén, a Munkaügyi Minisztérium volt székházában fogadta Evita a kérelmezőket. Sok történet ismeretes arról, ahogy Evita itt ellátta a munkáját. Egy alkalommal, amikor magas rangú politikusok látogatták meg, így fordult az irodájában összesereglett emberekhez: "Nézzék, pillanatnyilag nincs pénzem, de ezeknek az uraknak itt van" - fordult az államférfiak felé. "A népnek szüksége van arra, ami az önöké. Itt egy tálca, hagyjanak rajta annyi pénzt, amennyit csak tudnak."

1948. augusztus 28-án nyilatkozatot adott ki az idősek jogairól, amelyben megemelte a nyugdíjakat. Ezen jogokat Perón is elismerte, és belekerültek az alkotmányba is.

Evita népszerűsége egyre jobban növekedett. Ő azonban mindig is vigyázott arra, hogy népszerűségével Perónt, a közös ügyüket szolgálja. Egész karitatív tevékenysége során hangoztatta, hogy az nem egy önálló akció, hanem a társadalmi igazságosság egy megnyilvánulása. Perón felismerte, hogy Evita népszerűsége végső soron az ő népszerűségét növeli, és a peronizmus szolgálatában áll. Evita volt az összekötő kapocs a nép és Perón között, Evita Perón nevében az argentin népért tett mindent.

1949-ben szervezte meg a Peronista Női Mozgalmat. A szervezet nem csak politikai kérdésekkel foglalkozott, hanem jogi és egészségügyi képzést is biztosított a nőknek, sőt, táncot és viselkedéskultúrát is tanulhattak. A mozgalom a későbbiekben Peronista Női Párt néven működött. Létrehozásának gondolatát az inspirálta, hogy a nőket nemcsak megnyerni kell, hanem mozgósítani is a politika szolgálatára. Mindezt népszerűsítendő, Evita 1949-ben a választási kampány során körbeutazta Argentínát, híveket toborzott és adományokat osztogatott.

Perón választójogot adott a nőknek. Politikailag Evita jelentősége talán itt mutatkozott meg leginkább. Perón újabb híveket tudott toborozni egy addig szervezetlen közegben, hiszen a nők korábban "hivatalosan" egyik párt vagy mozgalom oldalára sem állhattak, szavazati, illetve részvételi jog híján egyik párt sem "hasznosította" őket. Az eredmény: az 1951-es választásokon a Perónra szavazók több mint a fele nő volt. Joggal mondta Perón, hogy az első választást a férfiakkal, a másodikat a nőkkel nyerte meg.

A pártnak csak nő tagjai lehettek, mégsem mondható, hogy Evita feminista lett volna, ellenkezőleg. Életem értelme című írásában ez olvasható: "A férfi élhet kizárólag saját magáért. A nő nem. Ha egy nő csak magáért él, akkor nem is igazi nő, vagy nem él igazából." Nem kívánta, hogy a nők férfiszerepeket hódítsanak el. Fontosabbnak tartotta a hagyományos női szerepüket, mint szerepvállalásukat a politikában. A pártja alapszervei is elsősorban társadalmi és karitatív feladatokat láttak el, és csak másodsorban politizáltak.

Valóságos Evita - kultusz söpört végig Argentínán ezekben az években. Beszédeit párt- és állami kiadók terjesztették, volt olyan ábécéskönyv, amelyben az ábécé nem A-val, hanem E-vel kezdődött. A kongresszus a Nemzet Szellemi Vezetője címet adományozta neki. Hivatalosan is kérték a szentté avatását, de a Vatikán ezt elutasította.

Az 1951-es elnökválasztáson a peronisták (a CGT és a Női Párt) őt kívánták alelnöknek jelölni Perón mellé. A nyilvános jelölő nagygyűlésen 1951 augusztus 22-én (a peronista napon) kétmilliós tömeg gyűlt össze Buenos Aires-ben, a legnagyobb néptömeg Argentína története során. A "Perón-Perón" párost követelték. (Taktikailag Perón jobban járt volna, ha az alelnökjelölt a nem peronista szövetségesei közül kerül ki, hiszen így új szavazórétegeket nyerhetett volna, mert Evita "descamisado"-i úgyis mindenképp Perónra szavaztak volna.)

Evita betegsége miatt - 1950-ben méhrákot diagnosztizáltak nála - visszamondta a jelölést, tevékenységét már nem tudta úgy ellátni, ahogyan korábban. Utolsó nyilvános szereplésére 1952. június 4-én, Perón elnöki beiktatásakor került sor. 1952. július 26-án halt meg. 1955-ben Aramburu elnök a holttestét Milánóba vitette, és csak 20 év múlva Lanusse elnök engedte meg a hazaszállítását. Végakaratában minden vagyonát, könyvei jövedelmét Perónon keresztül a népre hagyta.