Georges Bizet (1838-1875) már 9 éves korában a párizsi Conservatorium növendéke és 20 éves, amikor állami ösztöndíjjal Olaszországba küldik. E sikeres pályakezdet után a csalódások és bukások egész sorozata várt rá. Megbukott a Gyöngyhalászok és hasonló sorsra jutott az "Arlesi lány" című dráma kisérőzenéje is. Bizet joggal hitte, hogy élete főműve, a Carmen, áttöri a francia közönség közönyét. Halálos betegen ment el a Carmen bemutatójára, de a Carmen is megbukott és Bizet néhány hónappal késöbb meghalt. Nem érhette meg a világsikert, melyet a mű a későbbi előadások során elért.

A Carmen-ban a dohánygyári munkáslány , Carmen nem bírja elviselni, hogy José, a tizedes közönyös iránta. Kihívóan egy rózsát dob felé, majd visszaszalad dolgozni. Josét, mintha megbabonázták volna. Amikor a gyárban Carmen megsebesít egy lányt, Joséra bízzák, hogy a börtönbe kisérje, de Ő engedi megszökni. Amikor José kiszabadul az emiatt kapott fogságból, egyenesen Carmenhez megy, de amikor meghallja a takarodó hangját feltámad benne a kötelességérzet és indulni akar. Carmen haragra lobban és az ajtó felé dobálja José csákóját, kardját. Ekkor José előveszi a tőle kapott rózsát .

Bűvös erő volt e virágban,
a börtönben ez volt a társam,
bár hervadt már e kis virág,
még őrzi édes illatát.
S ahogy múltak lassan az órák,
csukott szemmel gondoltam én rád,
míg illatterhes mámorát
lehelte rám egy holt virág...
És átkozódni kezdtem akkor,
megkérdeztem százszor magamtól:
mért vezetett elém az ég,
s vajon mi vonz mindig feléd?
Ám bántam is már gyöngeségem
és csupán egy szép vágynak éltem,
nem fűtött más, csupán a vágy,
egy óhajtás, egy csöpp remény:
tán láthatlak, Carmen, még egyszer én!
Rám néztél - s akkor egycsapásra
más ember lettem hirtelen,
életem lett virágod ára!
Néked, Carmen,
szívem egy semmiség csupán -
Carmen, imádlak.

Talán nem érdektelen idézni Thomas Mann Varázshegy című regényéből néhány sort, amely éppen ezzel az áriával kapcsolatos: "Tartalmilag nem sokat mondott az ária, de könyörgő érzelmi mondanivalója rendkívül megható volt. A kiskatona a virágról énekelt, amelyet Carmen ismeretségük elején odavetett neki; ez a virág volt egyetlen vigasza a súlyos fogságban, amelybe őmiatta került. Megrendülten vallotta meg: egy-egy pillanatig átkozta a sorsot, amiért megengedte, hogy valaha is szemtől-szembe láthassa Carment. De utána nyomban keservesen megbánta a káromlást, és térden állva könyörgött Istennek a viszontlátásért."