A Pagliacci, más nevén Bajazzók, Ruggero Leoncavallo kétfelvonásos operája. A szöveget is a zeneszerző írta. A bemutató 1892. május 21-én volt a milánói Teatro Dal Vermeben, Arturo Toscanini vezényletével. A játékidő: 1 óra és 10 perc.

A cselekmény Montalto mellett Calabriában, 1865 és 1870 között játszódik Nagyboldogasszony napján. A szöveg valóban megtörtént cselekménye alapszik, sőt Leoncavallo maga is jelen volt azon az előadáson, amelyen a véres jelenet lejátszódott

Leoncavallo a Pagliacci operát a Sonzogno cég pályázatára írta, ahol azonban Pietro Mascagni Parasztbecsület operája vitte el a pálmát. Mivel a kiírás kifejezetten egyfelvonásos operára vonatkozott, a zsűri nem értékelte Pagliaccit. A Songzo cég azonban felfigyelt az új operára, és két évvel később, 1892. május 21-én, elő is adta a milánói Teatro Dal Verme színpadán. Magyarországon egy évvel később, 1893. március 28-án mutatták be, a Magyar Királyi Operaház színpadán. A szövegkönyv ma is használt fordítását Pless Károly készítette. Az előadás nagy sikert aratott és mindmáig világszerte játszák.

A cselekmény:

Prológ

Az opera egy harsány, figyelemfelhívó zenével kezdődik, melyet a baritonisták által gyakran külön is előadott Prológ követ: a függöny mögül Tonio, Taddeo jelmezében lép elő és szavaiból a mű, egyben az egész verizmus eszmevilága bontakozik ki, mely szerint a szerző „… egy darab életet” kíván a nézők elé tárni.

I. felvonás

Az egész falu nagy örömmel fogadja az évről évre visszatérő komédiásokat. A színészek egy szamár húzta kordén érkeznek. Canio, a csoport vezetője a nagydobot veri és közben meghívja a helybélieket az estélyre, a színjáték megtekintésére. Miután megállnak Tonio leakarja segíteni a kocsiról Neddát, Canio azonban durván elzavarja. Az egyik helybéli paraszt a közeli kocsmába hívja a társulat vezetőjét, Canniot. Canniohoz egy társa is csatlakozik, azonban a Tonio nevű komédiás úgy dönt, hogy inkább az állatokat látja el. Ezt látva egy helybéli paraszt azzal tréfálkozik, hogy Tonio biztos Canio feleségének, Neddának udvarol ezért nem megy a kocsmába. Canio azonban csak a színpadon ismeri a tréfát, és ha Nedda akire a célzás vonatkozott, valóban félrelépne akkor „ez lenne a komédia vége…”

A dudások érkezése jelzi, hogy nemsokára elkezdődik a mise, így a falunépe elindul a templom fele. A kórus a harangok kongását utánozza, innen kapta ez a rész a Harang-kórus nevet. Miután a társaság elvonult, a komédiások táborában csak Nedda és a testileg torz Tonio maradnak. Nedda visszagondol a előbbi féltékenységi-jelenetére és szívét balsejtelem tölti be, ugyanis a házastársi hűség területén nem tiszta a lelkiismerete. Miközben a madarakat figyeli, elvágyodik öreg férje mellől, hogy a madarakhoz hasonlóan szabadon élhessen. Nedda drámai hangulatú Madár-dala a madarak repülését idézi. Közben Tonio settenkedik az asszony közelébe és szerelmével ostromolva addig nem tágít amíg az a kezében levő korbáccsal arcon nem üti. Tonio elrohan és elrejtőzik egy fa mögött, azonban előtte még megfenyegeti Neddát: „…e tettért megbűnhődől, asszony!”. Közben előlopakodik Silvio, Nedda szertője és egymás karjaiban az esti találkát tervezik meg. Az asszony még a mai éjszakán örökre ott akarja hagyni a komédiásokat és szerelme mellett kezdene új életet. Miután végig hallgatta beszélgetésüket Tonio Canioért rohan, akivel még idejében érkezik vissza, hogy hallják Nedda utolsó szavait Silviohoz. A parsztlegénynek sikerül elmenekülnie, Canio késsel a kezében követeli Neddától az idegen csábító nevét, Nedda azonban elszántan tagad. Időközben az esti előadásra összegyűl a közönség, így a tragédia egyelőre elmarad. Canio hozzáfog arca kifestéséhez és közben azon rágodik, milyen keserű a komédiások sorsa. Ezen a ponton hangzik el az opera legszebb áriája, a Cannio által énekelt Vesti la giubba (Kacagj, Bajazzók)

II. felvonás

Az összeállított színpad előtt az egybesereglett falusiak várakoznak a színdarab megkezdésére. Időközben felemelkedik a függöny és megkezdődik a szokásos commedia dell'arte. Mielőtt Canio Pagliacci jelmezében megjelenne a színen a játék szabályosan zajlik: a Nedda Colombinát alakítja aki elmondja, hogy csak késő estére várja haza a férjét, Pagliacciot. Közben kintről felhangzik Arlecchino szerenádja, majd megérkezik a szolga, Taddeo, akit Tonio alakít, hozza a csirkét ahogyan úrnője parancsolta, de kihasználva az alkalmat udvarolni kezd úrnőjének. Az ablakon belépő Arlecchino elzavarja az együgyű szolgát, majd Columbinával elfogyasztják a csirkét. A szerelmespár Columbina szökését tervezik amikor berohan Tonio, hogy közölje váratlanul megérkezett Columbina férje, Pagliaccio. Columbina ugyanazon szavakkal búcsúzik Arlecchinótól, mint korábban Silviotól: „Ma éjjel örökre a tiéd leszek.” A megcsalt férj szerepét Canio alakítja, az ő felléptével azonban egymásba fonódik a színház és az élet. Nedda Colombina szerepében igyekszik a játék könnyed hangját fenntartani, azonban a lelkében a hűtlenségen rajtakapott asszony rettegése kínozza. Cannio már régen nem a szerepét játssza, a közönség azonban mindebből semmit sem vesz észre, sőt egyre lelkesebben tapsol az „élethű” alakítás láttán. Itt hallható a második legismertebb áriája "No, Pagliaccio non son" (Most nincs itt a bohóc!)

Hamarosan ezután bekövetkezik a tragédia: Canio önkívületében szíven szúrja Neddát, majd a segítségére rohanó Silviot is leszúrja. A jelenet és az opera Canio kijelentésével ér véget: „La commedia è finita!” / „A komédiának vége”.