Az 1972. évi nyári olimpiai játékokat Münchenben a Német Szövetségi Köztársaság nagyvárosában rendezték meg augusztus 26. és szeptember 11 között. Rómában a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 64. ülésén (1966. április 26.) döntöttek München javára, Detroit, Madrid és Montreal nevezett még a XX. Olimpia megrendezésére. 121 ország 7170 sportolója vett részt a versenyeken. 1972. szeptember 5-én a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorista szervezet öt tagja átmászott az olimpiai falu kerítésén és túszul ejtette az izraeli sportolókat. Követelésük annyi volt, hogy Izrael engedje szabadon 200 bebörtönzött társukat, majd nekik és túszaiknak adjanak szabad elvonulást Nyugat-Berlinbe. A tárgyalások eredmény képpen16 órával az akció megkezdése után a terroristák két helikopterrel a Münchentől mintegy 70 kilométernyire lévő Fürstenfeldbruck repülőterére repültek, ahol összecsaptak a német rendőrség mesterlövészeivel. A világ értetlenül állta a történések előtt: kilenc izraeli sportoló és 5 palesztin gerilla halt meg. Ám a veszteség ennél sokkal nagyobb volt: az olimpiai erkölcsiségén esett foltot nem lehetett letörölni. A tiltakozások ellenére az olimpia folytatódott, ám a sportolók java része hazautazott. "Gyászoljuk izraeli barátainkat. De meg vagyok győződve arról, hogy a világ közvéleménye egyetért velem abban, hogy nem engedhetjük meg, hogy egy maroknyi terrorista megsemmisítse a nemzetközi együttműködés és jó szándék eme alapköveit. Az olimpiának folytatódnia kell!" - mondta Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. |