1936-ban a berlini Olimpián a rúdugrásban az amerikai Earle Meadows 4.35-ös eredménnyel győzött. A második és harmadik helyért viszont több mint öt órás küzdelmet folytatott két japán atléta, Shuhei Nishida és Sueo Oe. Végül este 9-kor a bírók lezárták a versenyt, és utasították a japán csapatot, hogy döntse el az érmek sorsát. A csapat döntése nyomán az ezüstérmet Nishida kapta, aki első próbálkozásra vitte át a 4.25-öt, a bronzérmet pedig Oe, aki második próbálkozásra ugrotta át ugyanezt a magasságot. Miután hazatértek Japánba, a két atléta nem nyugodott bele a döntésbe, félbevágták érmeiket, és egy-egy felet elcseréltek egymással, így mindkettőjüknek egy-egy ezüst-bronz érme lett. Később ezeket az érmeket csak úgy emlegették, a "Barátság érmei", és a történet bekerült az olimpiai legendák közé.
|