Már 1938-ban meghívták a válogatott keretbe és 1940-ben nyerte elsô bajnoki címét. Ezt követve a megkülönböztető törvények kényszerpihenőre kárhoztatták. A háborús években álnéven bujkál a fővárosban. Csak 1945-ben versenyezhetett ismét. Londonban a verseny előtti utolsó edzésen megsérült. Helsinkiben lehetett először olimpiai résztvevő,, majd Melbourne-ben már 35 évesen jutott pályafutása csúcsára, bár csalódás is érte,. mindössze három tizeddel szorult a második helyre az egyéni összetett versenyben.

Melbourne-ből nem tért haza. Előbb Ausztráliában élt, majd Izraelben telepedett le, ahol a Testnevelési Főiskolán tanított, a válogatott edzője volt, később fiatalokkal foglalkozott. Minden idők legeredményesebb magyar tornásznőjének nevéhez 46 hazai bajnoki cím fűződik.

Az 1983-ban Budapesten rendezett világbajnokság idején látogatott újra haza. A kilencvenes évek vége óta kettős állampolgár. Lakást is vásárolt a belvárosban, s mind több időt tölt itthon. Kora reggel általában a Hélia uszodában kezdi a napot, kiadós gimnasztika után félórákat úszik. A Nemzet Sportolója, tagja a Halhatatlanok Klubjának, neve a nemzetközi tornászhírességek csarnokában is helyet kapott. Több kitüntetésben részesült. Állandó látogatója az Olimpiai Bajnokok Klubja eseményeinek, részt vett Helsinkiben és Melbourneben, az olimpiai játékok ötven éves jubileumára rendezett ünnepségeken. "Egy olimpiai bajnok három élete" - címmel jelent meg önéletrajzi kötete, amelyben rendkívüli őszinteséggel tárja fel életútját.