A porcelán a keramika legnemesebb és egyben legkeményebb anyaga, kínai találmány, kvarc, kaolin és földpát keverékből előállított fehér masszából készül. Törésfelülete: fehér, fénylő, kagylós. Erről kapta nevét is, hiszen a porcelán neve az olaszok által porcelánnak nevezett tengeri kagylótól származik. Cserepe teljesen tömör, nedvszívó képessége nincs.

A kínaiak az első valódi porcelánokat valószínűleg a Tang dinasztia idején (618-907 között) készítették és a Song dinasztia (960-1279) alatt kezdték el a királyi gyárakban való termelését az uralkodó családok számára. Az 1300-as évektől a termelés nagy része Csingtöcsen városában (az ország legnagyobb kaolin lelőhelyén) összpontosult, s a császári udvar számára dolgozott. A kínaiak készítették a világ legszebb porcelántárgyait évszázadokon keresztül, gyűjtők a Ming dinasztia (1368-1644), majd a Csing dinasztia (1644-1912) idején készült darabokat - kis és nagy vázák, kancsók, teáskannák, fületlen csészék, teatartó dobozok, ecsetmosó csészék - a művészet remekműveinek, sokszor felbecsülhetetlen értékű kincseknek tartják. Díszítésük növényi motívumokból, figurális képekből, jelenetekből állt, melyek máz alatti kobaltkék festéssel kerültek föl a felületre. Alkalmazták a máz feletti festés technikáját is, így igen változatos színvilág jött így létre, melyet később az európai gyűjtők a uralkodó színek alapján osztályoztak. Az Európába történő exportálás csak a Csing dinasztia idején vált jelentőssé.