Csók István (Sáregres, 1865. február 13. – Budapest, 1961. február 1.) kétszeres Kossuth-díjas (1948, 1952) magyar festő, kiváló művész

1865. február 13-án született a dunántúli Pusztaegresen. Atyja népi származású, törzsökös iparoscsaládból való jómódú molnármester volt. Kiterjedt rokonsága, barátai, ismerősei mind a polgárosztályhoz tartoztak. István gyerekkorában véznácska, beteges volt, akit mindenki csak kényeztetett. Jómódú szülei nem iparkodtak korán munkára vagy tanulásra fogni kedvencüket. Budapesten kezdte 1882-ben tanulmányait Székely Bertalan, Lotz Károly tanítványaként, majd Münchenben és Párizsban folytatta. Párizs tárolója volt a XIX. század legjava képzőművészeti realizmusának, csatatere az impresszionisták harcainak. Csók emlékirataiban hangsúlyozza, hogy szabad akart lenni és ezért nem választotta az állami főiskolát, az Académie des Beaux-Arts-t. Bastien-Lepage művei hatottak rá.

Korai képe, az Úrvacsora c. Párizsban aranyérmet, Bécsben állami nagy aranyérmet nyert 1894-ben. A Szénagyűjtők a plein air tolmácsolója. A millenniumra a Báthory Erzsébet (1895) képpel készült. A csejtei várúrnő szadizmusának ábrázolása sok kritikát és müncheni aranyérmet hozott. Nagybányára ment, de a táj nem kötötte le. 1903-tól Párizsban 7 eredményes esztendőt töltött. Belekezd a Műteremsarok (Ateliersarok) c. képébe, melyet csak 1905-ben küldött be a párizsi Szalonba, ahol nem részesült díjazásban, pedig nagyon számított rá. A Műteremsarokban jut első alkalommal kifejezésre teljes egészében aktfestésének varázsa.

1914-ben nagy sikerű kiállítása volt a Műcsarnokban. Aktábrázolásának több szép darabját ismerjük, közte Thámár (1905). Csók párizsi éveire esnek azok a Magyarországon fogant festményei is, melyekben a Dunántúl népének színességét ünnepelte. Álláspontja gyönyörködés volt a népélet, népviselet színességében, a fiatalság életerejében, szépségében, egészségében. Csók István a századelő koloritgazdag, ösztönös érzékkel impresszionista, kiváló festője. A benyomás eleven rögzítése, tájat, tárgyakat egybefoglaló látása egyéni módon és magas színvonalon jelenik meg.

Kiválóak Züzü lányáról festett képei, szépek balatoni képei. . Az 1910-es évek végén ismerkedett meg a magyar tengerrel, melyből megtermékenyítő szerelem lett, s amelyből évtizedekig ihletet merített.

Különös derű jelenik meg a Keresztapa reggelije c. képén, ez az alkotása és a Tél a tavaszban című áll legközelebb a nagybányai stílushoz, a természet és az emberi érzelmek találkozási pontjához. Az Ernst Múzeumban 1935-ben kiállításon mutatták be félévszázados munkásságának legjavát. Évről-évre részt vett a képzőművészek szövetségének kiállításain, ahol 1951-ben búcsúzott utolsó jelentős alkotásával, a Háború és Béke című, hármas tagozatú festményével.

Főiskolai tanárként a nagybányai művésztelep festői tanulságainak következetes oktatásával fontos szerepet töltött be, maga is több nyarat a nagybányaiakkal töltött még fiatal művészként (1897-1901 között). Tanítványai nem felejtik meleg emberségét és segítőkészségét. 1932-ben Vaszary Jánossal együtt kényszer-nyugdíjazták baloldali tanítványai támogatása miatt.