| Bródy Sándor, az ismert író a következőket írta Az Újság című fővárosi lap 1909. június 23-ai számában megjelent, a méregkeverő asszonyról szóló cikkében Hódmezővásárhelyről: „...paraszt Páris, egy óriási kiterjedésű és népességű falu, amelyben úgyszólván mindenki a búza által és a búzáért él. A földdel jóllakott és a földéhes parasztok sehol úgy meg nem borzasztottak, mint e helyen... Fáztam e várostól, amelynek pedig vastag a levegője a forró homoktól... Úgy tetszett nekem akkor, hogy az egész Hódmezővásárhely a temetés kedvéért él és csakis erre volt berendezve". Az írás óriási felháborodást váltott ki az itt élők körében. A törvényhatósági bizottság rendkívüli ülésen foglalkozott a rágalmakkal. A kedélyeket csak tovább borzolta a Kolozsvári Hírlapban Hanzy álnév alatt megjelenő írás: „Műveletlen, feslett erkölcsű felfogások, bűnös, erőszakos bujaságok típusa ez a város!". A városi tanács végül úgy döntött, Bródy ellen nem tesz feljelentést, mondataiból ugyanis nem állapítható meg egyértelműen a rágalmazás ténye. Ady Endre Gonda József lapjának, a Jövendőnek elküldött levelében védte meg a „paraszt Párizs"-t, amelyet a magyar intellektuális forradalom új sánchelyének nevezett. Mellette Szathmáry Tihamér, Hódmezővásárhely akkori rendőrkapitánya is felemelte szavát, ő a Magyarország hasábjain utasította vissza a települést ért hírlapi támadásokat. Vetró Lajos Endre helyi újságíró, szerkesztő Mi is igaz Vásárhelyről? című írásában próbált tiszta vizet önteni a pohárba. Vitriolba mártott tollával így nyilatkozott Bródy Sándorról: „A költő Bródynak megbocsátunk. Fáradt elme, egy kiégett vulkán, mely valamikor igaz tüzet dobott ki kráterén".
A megnevezett ezt nem hagyta szó nélkül. Válaszában lekicsinylőleg beszélt a városról, az itt élőkről, a vidéki újságokról és azok íróiról. „A vásárhelyi újságírás az utóbbi időben annyira lealacsonyodott, hogy szégyenkeznünk kell miatta, sőt védekeznünk is ellene, mert az is a méregkeverésnek egy nemét képezi" – írta. A város vezetősége július 22-i gyűlésén 54 igen és 8 nem szavazat mellett úgy döntött, sajtópert indít a Hanzy álnév alatt megjelent cikk írója ellen, de ez már egy másik történet. |