Bay Zoltán (Gyulavári, 1900. július 24. - Washington D.C., 1992. október 4.): magyar fizikus, az MTA tagja. Nevéhez fűződik a magyar Holdradar-kísérlet, az elektronsokszorozó és a fényre alapozott méterdefiníció.

A csillagászat iránt gyermekkorától érdeklődött; később visszaemlékezett arra, hogy 10 évesen láthatta a Halley-üstököst. Egyetemi évei alatt távcsövet épített, megfigyelhette a Jupiter holdjait, megismerte a csillagképeket és a Hold tájait. Így nem is csoda, hogy mikor megismerte a mikrohullámú radartechnikát, rögtön az ötlött a fejébe, e technikával ki lehet jutni az űrből, és el lehet érni a Holdat. Kidolgozott egy elvi megoldást, amitől nem tért el a nehézségek ellenére sem, s végül 1946. február 6-án kijelenthették, hogy „megradarozták” a Holdat. Habár már egy hónappal előtte az Amerikai Egyesült Államokban hasonló eredményre jutottak, ez nem csökkenti Bay és társai érdemeit, elvégre ők a háborús időkben, az amerikaiakénál nehezebb körülmények között végezték kísérleteiket, s szűkösebb anyagi keret állt rendelkezésükre is. A radarcsillagászat történetírói Bayt e tudományág „szülőatyjának ” tartják és nevezik.

Bay vezette azt a csoportot, melynek sikerült radarvisszhangot észlelnie a Holdról. Ugyan nagyjából egyidőben ez az Egyesült Államokban is megtörtént, ott viszont sokkal komolyabb költségvetéssel és műszerekkel. A Bay-csoportnak szüksége volt több visszhang jelének összegzésére ahhoz, hogy a zajból kiemelkedjen a jel. Ezt a módszert ő alkotta meg, azóta gyakran alkalmazott módszer, segítségével bolygókról is sikerült radarvisszhangot kapni. Az ezzel elvégezhető távolságmérések sokat pontosították ismeretünket a Naprendszerbeli távolságokról.

A kísérletet többször újra kellett kezdeni a háború miatt, mégis 1946. február 6-án siker koronázta.

A kísérletben részt vettek: Papp György, Simonyi Károly, Pócza Jenő, Bodó Zalán, Csiki Jenő, Tary László, Takács Lajos, Horváth Tibor és ifj. Bay Zoltán, az idősebb unokatestvére.