Jagelló Izabella (Krakkó, 1519. január 18. – Gyulafehérvár, 1559. szeptember 15.) magyar királyné, 1556 és 1559 között Erdély kormányzója.

Jagelló Zsigmond lengyel király és Bona Sforza leánya. 1539. február 16-án vagy február 22-én királynévá koronázták Székesfehérvárott, miután férjhez ment Szapolyai Jánoshoz.

1540-ben János halála után fia, a csecsemő János Zsigmond gyámjaként Fráter Györggyel, Petrovics Péterrel és Török Bálinttal az ország kormányzója lett. Miután 1541-ben a törökök csellel bevették Budát, udvarával együtt Lippára, majd Gyulafehérvárra költözött. A Török Porta segítségével akarta biztosítani Erdély fölötti uralmát, a kettészakadt ország egyesítésén fáradozó Fráter György azonban 1551-ben lemondatta I. Ferdinánd javára, aki a magyar koronát (Szent Korona) birtokolta. Izabella Kassára, majd Lengyelországba távozott, de a Habsburg uralommal elégedetlen és a török bosszújától félő erdélyi rendek Fráter György halála után, 1556-ban visszahívták. Október 22-én bevonult Kolozsvárra és fia nevében átvette az uralmat. A török pártfogás alatt élő Erdély Magyarországtól való különválása ekkor vált véglegessé. 1558. augusztus 31-én egy lakoma végeztével lengyel udvaroncaival meggyilkoltatta országa három vezető főurát, Bebek Ferencet, Kendi Ferencet és Kendi Sándort. A merénylet megszervezője, Balassa Menyhért volt. Bebek testét Kolozsvár kapujára akasztatta. Tettének igazolására országgyűlést hívott össze, ahol 1558. szeptember 29-én bemutatta az árulásra vonatkozó okmányokat, amelyek szerint Bebek és Kendy Ferenc Isztambulból hozatott méreggel akarták Izabellát és fiát, János Zsigmondot megmérgezni. Ezért elrendelte a kivégzettek hatalmas vagyonának lefoglalását a kincstár javára.

Négy nyelven beszélt, kedvelte a pompát, külföldiekkel – elsősorban lengyelekkel, olaszokkal – vette körül magát, lengyel szeretőt tartott. Sokat adott az udvari reprezentációra. 1559. szeptember 15-én, 40 évesen halt meg, állítólag egy rosszul elvégzett magzatelhajtás következtében. A gyulafehérvári székesegyházban temették el, síremléke fennmaradt.

Forgách Ferenc emlékirataiban feljegyzezte, hogy a hagyomány szerint, lengyelországi bujdosása előtt a királyné, amikor a Meszesi-kapunál megállt pihenni, egy öreg tölgyfa kérgébe véste jelmondatának rövidítését: „SFV - Sic fata volunt”, vagyis: „A sors akarta így”.