Radnóti Miklós (Budapest, 1909. május 5. - Abda, 1944 november 9.) a Nyugat harmadik generációjához tartozott. Költő, műfordító, prózaíró volt.

Édesanyját, az ikertestvérével együtt a  születésekor veszíti el (Ikrek hava című művében vallja meg bűntudatát). Apja halála után a nagybátyja üzletembernek szánja. Miután szakít az üzleti élettel, megszerzi a gimnáziumi érettségit (a kereskedelmi után), majd a szegedi egyetemen magyar-francia szakra jár.

Az egyetemre költőként érkezik, hiszen már megjelent a Pogány köszöntő című kötete. Egy év múlva, 1931-ben megjelenik az Újmódi pásztorok éneke kötet, amelynek elkobzását rendeli el a főügyész "szemérem elleni vétség és vallás elleni kihágás" miatt. 1934-ben letette a bölcsészdoktori szigorlatot, disszertációját Kaffka Margit művészi fejlődése címen írta. Huszonhatodik születésnapján jelenik meg az Újhold kötete.

Tanári állásba, egyáltalán hivatalba zsidósága miatt nem kerülhetett. Tisztában volt eljövendő sorsával, a haláltudat és az életöröm egyszerre van jelen életében és költészetében is. 1940-től munkaszolgálatosként behívókat kap, az utolsót 1944 májusában. A Lager Heidenauba kerül (Bor, Szerbia), majd innen indítják "eröltetett menetben" Németország felé. Valószínűleg  november 9-én a legyengült és beteg költőt társaival együtt a magyar keretlegények Abda határában agyonlőtték. Halála után posztumusz kötetként jeleik meg 1946 tavaszán a Tajtékos ég című kötete.