Zsigmond a trónért egyezséget („ligát”) kötött bizonyos bárócsoportokkal, mert a megcsappant királyi hatalom már nem tette lehetővé, hogy a mindenkitől függetlenül politizáljon. Az egyezség értelmében a nádor pedig Lackfi István lett. Zsigmond ugyan elnyerte a koronát, de kénytelen volt együttműködni a ligával, kielégíteni a bárók területi igényeit. Az Anjou-kor elején helyreállított várbirtokrendszer összeomlott, mert Zsigmond a királyi birtokok felét eladományozta. Nagy Lajos halálakor a király még az ország háromszáz vára közül 160-nak volt az ura, Zsigmond uralma alatt ez a szám 70-re csökkent. Ekkor kezdtek kialakulni a hatalmas mágnásvagyonok.

Az uralkodó kísérletet tett hatalmának megszilárdítására. Új embereket emelt a bárók közé, hozzá hű főurakat, mint Cillei Hermann, Ozorai Pipó, de a Báthory, Rozgonyi, Tallóci, Garai családok felemelkedése is ekkor kezdődött. Mivel a bárók helyett inkább köznemeseket juttatott hatalomra, 1401-ben már az egész liga fordult szembe Zsigmonddal. Elfogták a királyt és Sikós várába zárták, de Garai Miklós hősiesen túszul adta magát a királyért cserébe. Miután Zsigmond visszakapta trónját, létrejött a királyhű bárókat tömörítő Garai-Cillei liga. A megállapodás következtében pedig az 1395-ben egy lovasbalesetben, az éppen megszületett gyermekével együtt életét vesztett Mária révén megözvegyült Zsigmond 1401-ben felbontotta eljegyzését Margit briegi hercegnővel, és még ebben az évben eljegyezte Cillei Borbálát, akit 1405-ben feleségül is vett.

Zsigmond a helyzete megszilárdítása érdekében a magyar egyházat, elsősorban mint anyagi forrást igyekezett a királyi hatalom szolgálatába állítani. 1404-ben rendelkezést hozott amelynek értelmében királyi engedményhez kötötte a pápai bullák kiadását (placetum regium – királyi tetszvényjog). Ennek értelmében még a pápa is csak akkor adhatott ki intézkedéseket, ha abba a király beleegyezett.

A 14. század gazdasági fejlődése a városok, különösen a szabad királyi városok számának és lélekszámának növekedését eredményezte. Kevés szabad királyi város volt, mint például Buda, Pozsony, Bártfa, Eperjes, Kassa, a városfejlődés viszont önmagához képest jelentős volt Magyarországon. Mivel a városok lakossága elkötelezetten támogatta Zsigmondot, nagy szerepük volt a politikai stabilizációban, hiszen egyikük sem akart főúri függés alá kerülni, vagy kiváltságaikat elveszíteni. Az uralkodó növelte a fallal körülvett városok számát, kedvezett a városok kereskedelmének, elrendelte a súly- és mértékrendszer egységesítését. A mértékek közül a budán szokásosak maradtak használatosak (1405. évi I. törvénycikk: „hogy a folyó és szilárd testek mértékét az egész országban Budaváros mértékéhez kell alkalmazni”). Gazdasági törvényei egyfajta korai merkantilizmust képviseltek, védővámokat szedett a külföldi kereskedőktől és azok csak nagyobb tételben adhatták el áruikat, miközben a belföldi kereskedők szabadon kereskedhettek. A nemesfémek és bármely feldolgozatlan érc kivitelének, a sók behozatalának tilalma a királyi jövedelmek növelését szolgálták.

1405-ben a király városi dekrétumokat bocsátott ki, ezek a törvények a városok és polgárságuk pozícióit erősítette; egyebek közt szentesítette a városok jogát a lakosaik feletti önálló ítélkezése, bíráit pallosjoggal ruházta fel. Az 1405. évi dekrétumoknak már a bevezetője is falvakat emel mezővárosi, mezővárosokat városi rangra, és elrendeli a védőfalak építését. Az 1435-ben tartott rendi gyűlésen már a negyedik rend, a polgárság is képviseltethette magát.

Budán az 1370-es évek végétől Nagy Lajos király nagyszabású palotaépítkezésekbe kezdett, amelyet Zsigmond még nagyobb léptékben kibővített, majd 1408-ban végleg Budára költöztette udvarát. Az ország központjában megalapította az első fővárosi egyetemet. Az uralkodó kérésére IX. Bonifác pápa 1395. október 6-án kiadta az óbudai egyetem első alapítólevelét. A pápa teljes, négy fakultásból álló egyetem létesítésére adott engedélyt. Vezetője Órévi Lukács (budai prépost, majd csanádi püspök) lett. Az új egyetemen az összes - teológiai, kánonjogi, orvosi, valamint szabad művészetek - fakultáson megindult a tanítás. Szoros kapcsolatban állt az új intézmény a bécsi egyetemmel, ars-fakultásán bécsi magisterek is tanítottak, viszont óbudai bakkalaureusokról tudunk, akik a bécsi egyetemen adtak elő.

1402-ben Budán a városigazgatás demokratizálását célzó társadalmi mozgalom bontakozott ki. A fővárosi felkelésbe az egyetem vezetői is belekeveredhettek, s Zsigmond 1403-ban feltehetőleg bezáratta az egyetemet, melyet hét év múlva indított újra. XXIII. János pápa 1410. augusztus 1-jén írta alá bulláját az óbudai egyetem újraalapításáról. A négy klasszikus fakultású egyetem megkapta mindazon kiváltságokat, amelyeket a nagy európai egyetemek élveztek. A kor kiemekedő jelentőségű eseményén, a nyugati egyházszakadást megszüntető (1414 és 1418 között ülésező) konstanzi zsinaton a rangos egyetemek képviselői is megjelentek, és - Ulrich Richental korabeli krónikája szerint - köztük az óbudai egyetem 7 tanárával képviseltette magát. 1419 után már nincsenek adataink az óbudai egyetem további működéséről.

1408-ban Zsigmond létrehozta 24 bárói család részvételével a Sárkány Lovagrendet, a királyhű liga megerősítésére. Tagjai, báróként, helyet kaptak a királyi tanácsban, és birtokokat is kaptak, ami által csökkent a királyi birtokok területe és jelentősége, erősödött a nemesi vármegyerendszer. A török közelsége miatt (Szerbia hűbéres török állam lett) az ország déli részén végvárakból álló védelmi rendszert építtetett Ozorai Pipó irányítása alatt. Létrehozta a telekkatonaságot: a birtokosoknak minden 20(később 33)jobbágy után fel kellett szerelni egy lovas íjászt. Zsigmond sokszor került pénzügyi zavarba, hogy bevételekhez jusson, gyakran rendkívüli hadiadót vetett ki,vagy elzálogosított várakat, falvakat. Így történt, hogy 1412-ben 16 szepesi helységet zálogosított el a lengyel királynak 37 ezer cseh garasért. Ezek a települések csak Lengyelország első felosztásakor, 1772-ben tértek vissza Magyarországhoz.

1437-ben kirobbant a Budai Nagy Antal-féle erdélyi parasztfelkelés , aminek közvetlen kiváltó oka az volt, hogy Lépes György, az erdélyi püspök három éven keresztül, míg rossz pénz volt forgalomban, nem szedte be az adót, majd mikor ismét "jó" pénz került forgalomba, visszamenőleg is követelte a tizedet. A kolozsmonostori egyezményben az erdélyi vajda enyhített a parasztok terhein.