A 15. század végi késő gótika egyik reprezentatív alkotása a Mátyás által Visegrádon felállíttatott vörösmárvány díszkút.

Mátyás király uralkodása idején újabb lendületet vett a palota építése. 1474-1478 között erdélyi szász kézművesek munkájával, Kőfaragó György irányításával, alapvetően késő gótikus stílusban született újjá az épületegyüttes. 1478-tól 1484-ig pedig az olasz Chimenti Camicia irányította a munkálatokat már reneszánsz szellemben. Új díszkútak készültek, ekkor épült a díszlépcső is. A király halála után a palota állapota folyamatosan romlott. A végső pusztulás az újratelepítéssel következett be, ekkor széthordták köveit, a helyoldalról lezúduló víz pedig hordalékkal temette be. Schulek János 1934-ben bukkant az épületegyüttes maradványaira, majd a második világháború után tárták fel a ma is látható részleteit, és tették látogathatóvá. A palotaegyüttes földszintjén a fogadóudvar volt. Most a bejáratnál emlékművek, faragványok találhatók és megtekinthető az eredeti, a mai szintnél 2-3 méterrel mélyebben fekvő bejárati kapu kiásott része. A második teraszon van a gótikus kerengővel részben körbevett díszudvar, a hozzá vezető ülőfülkés folyosóval. Az udvar közepén álló, vörös márvány díszkút Mátyás címereivel ékesített három oldallapját épen megtalálták. A hajdan nyolcszögű medence fölött emelkedett egy nagyobb, majd egy kisebb vörös márványtál, utóbbin a vízköpő figurája: a sokfejű hidrával hadakozó gyermek Herkules. A kerengő-folyosóról ajtó vezet az északi udvarra. Itt találjuk az impozáns méretű főcsatornát és a teknőszerűen kiépített szennyvíztelepet. A harmadik teraszon, a díszudvar fölött húzódott Mátyás király lakosztályának teremsora. Ugyanezen a szinten, a két palota között volt az egész együttes építészeti hangsúlyát adó király kápolna, amelyet Mátyás faragott, aranyozott famennyezettel látott el, oltárai pedig alabástromból készültek. A kapuja fölötti ívmezőt az úgynevezett Visegrádi Madonna domborműve díszítette. A negyedik teraszon volt a fürdő és a király magánkertje az oroszlános, baldachinos falikúttal, mely utóbbit töredékei alapján rekonstruálták. A kápolnától délre a palota folytatódik, de mivel ez az épületrész károsodott leginkább, az ásatások is ebből tártak fel legkevesebbet.
A Fellegvár első formájában IV. Béla felesége, Lascaris Mária áldozatkészségének köszönhetően épült 1245-55 között. A görög származású királyné szándéka szerint újabb tatártámadás esetén, a várnak kellett volna menedéket nyújtania az apácáknak és árváknak. Kezdetben csak az öregtoronyból, a belső kaputoronyból és az északi lakószárnyból állt, melyeket három oldalról erős fal övezett. Az Anjou-korban emelték a belsővár palotáinak nagyobb részét, a keleti lakóépületet és a nyugati szárnynak a belső kaputoronyhoz csatlakozó szakaszát. 1323-tól 1330-ig, a királyi palota megnyitásáig itt székelt Károly Róbert, majd királyi kincstár lett a fellegvárból. Mátyás király fejeztette be az udvar körülépítését, egyben új lovagtermet emeltetett a nyugati szárny folytatásában. 1702-ben Lipót császár felrobbantatta a vár erődítéseit, hogy ne válhasson a magyar szabadságharc támaszpontjává. A vár rekonstrukciója az 1970-es évektől indult meg.