| A kendó, vagyis a kard útja a vívás japán harcművészete. A kendó a kendzsucuként ismert japán kardforgatás hagyományos technikáiból fejlődött ki. A kendó egy fizikailag és szellemileg is erőt próbáló tevékenység, mely a kemény harcművészeteket ötvözi a sportos fizikai elemekkel. A kendót gyakorlók más néven a kendókák, vagyis „akik kendót gyakorolnak”, vagy kensik, vagyis „kardos emberek”. A kendót a hagyományosan megtervezett öltözetben és védőpáncélban gyakorolják (bógu), egy vagy két bambusz kardot forgatva (sinai) fegyverként. A kendó úgy is tekinthető, mint egy japán kardvívási stílus. A kendóban a mozgások különböznek az európai vívástól, mert eltérő a kard formája csakúgy, mint a mód, ahogyan azt használják. A nyugati stílusú vívástól eltérően a kendó vágásokat illetve szúrásokat alkalmaz a sinai meghatározott élével és csúcsával. Egy kendó edzés meglehetősen zajos más harcművészetekkel vagy sportágakkal összehasonlítva. Ennek az az oka, hogy a „kendóka” kiáltást, úgynevezett kiait használ harci kedvének megmutatására, amikor egy vágást kivitelez, elülső lábfeje dobbantáshoz hasonló mozgással ütődik a talajhoz, melynek fumikomi a neve. Bizonyos becslések szerint közel nyolcmillió ember gyakorolja a kendót világszerte, közülük csupán Japánban kb. hétmillió. A Kódansa Meibo, az Összjapán Kendószövetség dannal rendelkező tagjainak jegyzéke) szerint 2003 januárjában Japánban 1,3 millió regisztrált dan fokozattal rendelkező kendós volt. A dan fokozattal nem rendelkező kendósok száma ebben a számban nincs benne: ezen kendókák száma jelentősen felülmúlná a dan fokozattal rendelkezőkét. A kendó része a modern japán budónak, és a japán harcművészetek lényegét testesíti meg. |
