A görög mitológia Dionüszosznak tulajdonítja a bor megismertetését az emberekkel. Amikor az isten megszállt a halandó Ikariosz királynál és lányánál, a vendéglátásért cserébe borostömlőt ajándékozott. A király megkínálta a pásztorokat borral, akik lerészegedtek, s mivel az ismeretlen bódultságot a mérgezés tüneteivel azonosították, meggyilkolták a királyt, testét pedig temetetlenül hagyták. A görögök számára az egyik legnagyobb büntetés, amikor egy halottat nem temetnek el, - gondoljunk csak Antigoné tragédiájára - mivel a halott lelke bolyong és nem jut el az alvilágba. Érigoné, a király lánya találta meg apja holtestét, fájdalmában pedig felakasztotta magát az apja fölé hajló fára. Dionüszosz megharagudott a görögökre, büntetésül Attika asszonyai és lányai felakasztották magukat, mint Érigoné. Az átok csak azután szűnt meg, miután felelősségre vonták a gyilkosokat.

Dionüszosz a bor, a szenvedély és a költészetnek is ihletet adó „szent őrület" istene. Négy fő ünnepe alakult ki, a bor szempontjából legfontosabb az Anthesterion hónapban, vagyis a február-márciusban tartott dionüszia. A három napos ünnep elején csapra ütötték az újbort, a szolgák és az urak közösen mulattak. A következő napra, a kannák ünnepére az archon basileus, a bírói testület elnöke hívta meg a vendégeket, akik versenyt ittak egymással. Fődíj rendszerint lepény vagy borostömlő volt. A középső nap másik kiemelkedő eseménye volt, hogy az archon basileus feleségét jelképesen összeadták Dionüszosszal. Végül az utolsó napon áldozatot mutattak be az elhunyt emberek lelki nyugalma érdekében.

Ezen kívül számos ünnep emlékezett meg Dionüszoszról és a borról. Decemberben vidéken ünnepeltek, ilyenkor ittak először újbort, a településen pedig a termékenységet szimbolizáló phalloszt vitték körbe. Az ünnep városi megfelelőjét egy hónappal később tartották, lakoma egészítette ki a vígasságot.