James Fenimore Cooper (Burlington, 1789. szeptember 15. – Cooperstown, 1851. szeptember 14.) a korai 19. század egyik legnépszerűbb és legtermékenyebb amerikai írója.

Vadnyugati történetek sokaságával tett szert népszerűségre, amiknek természetesen képernyős feldolgozása is született néhány. Az író népszerűsége talán abban rejlik, hogy regényei életszagúak: maga is pionír család gyermeke volt, kalandjait így - ellentétben a Winnetou-t megteremtő Karl Mayjal - jobbára saját tapasztalatai alapján írta. A kutatók szerint Natty Bumppót egy David Shipman nevű férfiről mintázta, aki az író szülővárosa mellett élt egyedül a hegyekben.

A Nagy indiánkönyv, amely Cooper öt történetét fűzi össze egy ciklusba - központi alakja Natty Bumppo, az indiánok között nevelkedett fehér vadász, akit Vadölőnek, Sólyomszemnek és Bőrharisnyának is neveznek barátai.

A sorozat első könyvében, - Vadölőben - a fiatal vadász első ízben jár a Harci  ösvényen. A hatalmas észak-amerikai erdőségekben dúl az angol-francia háború, és Vadölő-Bumpónak minden tudományára szüksége van, hogy az ellenséges, vad irokéz törzsektől megvédje önmagát és barátait. Ekkor lő először emberre - önvédelemből -, s haldokló ellenfele nevezi el Sólyomszemnek.

E sorozat azt a szerepet tölti be az amerikai irodalomban, mint más országokban a nemzeti eposz, a nép honalapításának hősi arányokba növő története. Három fő motívum fonódik össze e regényekben: az ősvadon fáradságos meghódítása, a védekező indián őslakosság felmorzsolása, és egy új fehér embertípus kialakulása. A sorozat regényeit Natty Bumppo alakja tartja össze, a felderítő és vadász, aki otthonos az ősvadonban, és baráti kapcsolatokat tart az indiánokkal. (Az egyes regényekben más és más melléknéven szerepel, és nem is mindig áll az események középpontjában.) Natty volt Cooper embereszménye, egy fehér ember, aki mint valami fordított Robinson, menekül a civilizáció elől, a romantikus elvágyódás jelképe. Nem kritika nélkül, hanem rokonszenvező tárgyilagossággal fordult Cooper az indiánok felé. Műveinek legnagyobb irodalmi értéke az állandó feszültségteremtés képessége. Kevés érzéke volt azonban a szereplők közvetett jellemzéséhez, a fő- és mellékcselekmény egymásba szövéséhez. Regénytechnikája  elmaradt korához képest, tematikájának újszerűségével szerzett irodalomtörténeti jelentősége azonban elvitathatatlan.