Makszim Gorkij (eredeti nevén Alekszej Makszimovics Peskov) (Nyizsnij Novgorod, 1868. március 14. – Moszkva mellett, 1936. június 18.) orosz író, drámaíró.

Pályája kezdetén Gorkij a szegények, csavargók, alkoholisták, a társadalomból kihullottak költője akart lenni. Korai művei: Makar Csudra (1892) – első novellája, Szegény emberek (1899), Dal a sólyomról (1894) stb. Első drámája a Kispolgárok 1901-ben született.

Gorkijt világhírűvé tette az Éjjeli menedékhely, innentől fogva a szegények költője címke rabja maradt. Következő színművei, a Nyaralók (1904) és a Nap fiai (1905) a Kispolgárok vonalába tartoznak; a néptől elszakadt értelmiségről szólnak. 1906-ban, saját elmondása szerint „túlságosan is sietve” írta Az anya című regényét (Brecht átdolgozta darabbá). Az anyát a szocialista realizmus egyik első műveként tartották számon. A drámába az Ellenségekkel tör be Gorkij új látásmódja. Ezután írt művei jobbára a (levert) 1906-os forradalom visszhangjai: így keletkezik az Okurovi ciklus (1908) vagy a Gyónás (1908) című regénye.

1911 után optimistább hangot üt meg. Gyermekkorom (1913), Orosz földön (1912-16), Inasévek (1916) stb. Az októberi fordulat évében a Novaja Zsiznyben írja Időszerűtlen gondolatok című cikksorozatát, amit 1920 után a rendszerváltásig nem adtak ki, mivel Gorkij Lenint és a bolsevikok „következetes forradalmi intézkedéseit” bírálta. 

Gyermekkorom (1913-14), Inasévek (1916), Az én egyetemeim (1923) című önéletrajzi trilógiája, a kis Aljosa Peskov fokozatos világbefogadásának, önmagára eszmélésének, emberré válásának gondos elemzéssel végigkövetett rajza - hátterében az akkori orosz valóság „ólmos aljasságaival” és ugyanakkor Gorkijnak az emberek alapvető tisztaságába és felemelkedésébe vetett hitével.