Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais (1732. január 24. – 1799. május 18.) francia író, színműíró.

Apja órásmester volt, aki fiát is erre a mesterségre fogta. Az ifjú órásmester a muzsikáláshoz is kitűnően értett és ezzel, illetve házassága által bejutott a francia király udvarába, ahol utóbb XV. Lajos leányainak zenetanítója lett. Az udvarban szerzett befolyás és információk ügyes felhasználásával nemesi címet, befolyásos udvari hivatalokat és jelentékeny vagyont szerzett. 1764-ben Spanyolországba utazott, hogy fellépjen húga érdekében, akinek egy spanyol nemesember házasságot igért volt, de megszegte szavát. Erről szól Eugénie című érzelmes szinműve (1767), melyet Goethe felhasznált Clavigó-jához Beaumarchais spanyolországi útleírásával együtt.

Gyanús pénzügyi ügyletei miatt börtönbe zárták, s mikor kiszabadult, 1774-ben megírta híres emlékiratait, melyben leírta perét, és a hozzá kapcsolódó összes korrupciós ügyet. Az emlékirat óriási sikert hozott Beaumarchais számára, a király pedig megkegyelmezett neki.

Gúnyirata óriási sikere után írta első örökbecsű drámáját, A sevillai borbélyt (1775), melyet sikerben jóval felülmúlt az 1778-ban bemutatott Figaro házassága. Ezeknek a műveknek a sikerét már nem tudta megismételni további műveivel, mint A másik Tartuffe című színjátékával vagy az Antonio Salieri operájához írt Tarare című librettójával. Két híres darabja kipellengérezi az üresfejű, léha arisztokráciát; komédiái szellemi előjátékát jelentik a királyság megdöntésének; ugyanakkor Szerb Antal véleménye szerint „Beaumarchais - és vele a francia forradalom egyik oldala - negatív módon bár, de olyan szorosan hozzátartozik az ancien régime-hez, mint inas a gazdájához.”

Vígjátékaival a műfaj megújítója, pergőbb cselekmény, élénkebb dialógusok, sziporkázó nyelv jellemzi műveit, melyek bizonyos tekintetben Diderot drámaelméletének igazolásai.

Írói sikerei mellett továbbra is jelen volt az üzleti életben: fegyvert szállított George Washington seregének.