Az Álom luxuskivitelben (Breakfast at Tiffany’s) 1961-ben bemutatott színes, amerikai romantikus filmvígjáték. Blake Edwards alkotása Truman Capote 1958-ban megjelent kisregénye alapján készült, amely magyar nyelven is olvasható. A forgatás 1960. október 9-én kezdődött, és bő két hónappal később, december 21-én ért véget. A két főszerepet Audrey Hepburn és George Peppard játszották. Holly Golightly megformálása jelentős imázsváltást jelentett Hepburn pályáján, noha később ő maga és számos kritikus úgy vélte, hiba volt ráosztani ezt a szerepet. A Süddeutsche Zeitung kritikusa szerint „Audrey Hepburn a legvarázslatosabb szereposztásbeli tévedés, ami csak elképzelhető”. Ennek ellenére az Álom luxuskivitelben egyike a színésznő legnépszerűbb filmjeinek és alakításainak. Az általa előadott Moon River című betétdalt azóta sztárok tucatjai énekelték el, Henry Mancini zeneszerző szerint azonban egyikőjük előadása sem közelítette meg Audrey-ét. Truman Capote azt állította, hogy az Álom luxuskivitelben hősnőjét, Holly Golightlyt Carol Grace-ről mintázta, aki jó barátja volt azokban az időkben, amikor az író New Yorkban élt. (Carol később Walter Matthau felesége lett, előtte azonban kétszer is hozzáment William Saroyan íróhoz. Holly figurájának megalkotásához egyébként Capote Gloria Vanderbilt és Oona Chaplin bizonyos jellemvonásait is felhasználta.) Amikor Capote eladta a kisregény jogait a Paramountnak, azt szerette volna, hogy Marilyn Monroe kapja meg a főszerepet. A filmvállalat illetékesei egyetértettek a választásával. George Axelrod feladata lett, hogy Marilyn egyéniségére szabva írjon forgatókönyvet Capote kisregényéből. A rendezésre a Paramount John Frankenheimert kérte fel. Monroe konzultált Lee Strasberggel, a legendás Actors Studio tanárától viszont azt a tanácsot kapta, hogy ne fogadja el a szerepet, mert nem tesz jót az imázsának. Hasonló indok miatt mondott nemet Kim Novak is. A tervezett film sikere szempontjából persze fontos volt, hogy egy közismert sztár kapja meg a szerepet. A producerek megkörnyékezték Audrey Hepburnt, aki nem sokkal korábban szülte meg első gyermekét akkori férjétől, Mel Ferrertl. A Svájcban élő színésznőt a Paramounthoz kötötte a szerződése. Audrey úgy találta, hogy Holly figurája nagy, de kockázatos szerep. Ezzel a filmgyár képviselői is tisztában voltak. Éppen ezért Hepburn értésére adták, hogy nem kívánnak mereven ragaszkodni a Capote által megírt figurához, George Axelrod már írt is egy variációt, hiszen az eredeti történet a szigorú cenzúra miatt egyébként is itt-ott módosításra szorult. Így például teljesen mellőzni kellett a Holly biszexualitására utaló motívumokat. Finomítani kellett a mű csípős nyelvezetén is. Új szereplőként lépett a történetbe Paul szeretője, Mrs. Failenson, akit a fiatalember csak 2-E-nek (két E) nevez, ami a hölgy lánykori nevének kezdőbetűire utal: Emily Eustace. Az eredeti irodalmi műben jelentős mellékszereplő volt a dadogó modell, Mag Wildwood, aki a hősnő lakótársa lesz egy időre. A filmben Mag csak kis időre jelenik meg mint Holly partijának egyik vendége. A dadogása megmaradt, a kisregénnyel ellentétben azonban a film nem magyarázza meg ennek okát. A legjelentősebb eltérés a befejezésben van, ami az irodalmi mű nyitott befejezésével ellentétben tipikus hollywoodi romantikus happy end. |