Az irodalmi Nobel-díjat évről évre decemberben annak a szerzőnek adják át bármely országból, „aki az irodalom területéhez a legkiválóbb idealisztikus beállítottságú alkotással járult hozzá”. A „mű” ez esetben általánosságban utal egy szerző életművére mint egészre, nem valamely konkrét munkájára, bár a díjak indoklásakor néha konkrét művekre hivatkoznak. A Svéd Akadémia dönti el, hogy ha kiadják, ki kapja majd az adott évben a díjat. A Nobel-díjat a svéd kémikus, feltaláló Alfred Nobel alapította. Nobel 1895. november 27-én kelt végrendeletében rendelkezett úgy, hogy vagyonának kamataiból évről évre részesedjenek a fizika, kémia, fiziológia és orvostudomány, továbbá az irodalom legjobbjai és az a személy, aki a békéért tett erőfeszítéseivel a díjat – és a vele járó, jelenleg körülbelül egymillió dollárt (körülbelül 200 millió forintot, illetve 830 ezer eurót) kiérdemli. 1968-ban a tudományos munkásság nobeli elismerése kiegészül a Közgazdasági Alfred Nobel-emlékdíjjal. Ezt a Svéd Bank (Sveriges Riksbanks) kezdeményezte a pénzintézet fennállásának 300. évében, s a díjat hivatalosan Alfred Nobel-Emlékdíjnak nevezik, tehát nem közgazdasági Nobel-díjnak. |