Perényi Miklós a briliáns és nemzetközileg elismert magyar csellóművész 1948-ban született, pályája csodagyerekként indult. Hétévesen már a Zeneakadémia diákja, elsõ szóló hangversenyét kilenc évesen adja. Részt vesz Einrico Mainardi mesterkurzusán, majd 1960-tól a Santa Cecilia Akadémián tanul. A budapesti Pablo Casals versenyen nyert díját meghívás követi Casals mesterkurzusaira, majd a Marlborói Fesztiválra. Azóta a világ minden táján nagy sikerrel vendégszerepel. Repertoárja szinte a teljes irodalmat felöleli. Az 1970-ben Liszt-, 1980-ban és 2007-ben Kossuth-díjjal kitüntetett Perényi rendszeres együttmûködését a Fesztiválzenekarral számos lemezfelvétel örökítette meg. |